Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Erre az évre is megkapták a magukét a civilek

2013-04-25 08:58:36

Május 15-ig kell megkötni a támogatási szerződéseket azokkal a gödöllői közéleti-, kulturális egyesületekkel, egyesületszerűen működő közösségekkel, illetve civil szervezetekkel, amelyek abban a megtiszteltetésben részesülnek, hogy – ugyan többségük csak néhány tízezer forinttal, de – önkormányzati dotációt élveznek 2013-ban. A városi költségvetésben erre a célra elkülönített 3,5 millió forintos keretösszeg félmillióval múlja felül a tavalyit. 53 pályázóból 51 jutott pénzhez.

A hoppon maradt szervezetek körét a Cilibri énekegyüttes és a Gödöllői Evangélikus Egyházközség alkotják. Előbbi azért, mert az elbírálók párhuzamosságot véltek felfedezni egy másik pályázóval, az utóbbi pedig azért, mert határidő után nyújtotta be igényét. Az egy szervezetre eső, 68.600 forint körüli átlag felett tizenegyen részesültek támogatásban, a többieknek pár tízezer forinttal kell beérniük. Lássuk, hogy 2013-ban mely gödöllői szervezetek bankszámlája mennyivel gyarapszik mindannyiunk pénzéből:

690 ezer forint: Gödöllő Város Nyugdíjas Egyesülete
200 ezer forint:
Gödöllői Fele-Más Egyesület a Sérült Gyermekekért
160 ezer forint:
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gödöllői Önkéntes Csoportja
150 ezer forint:
Teleki Pál Egyesület
120 ezer forint:
Gödöllői Királyi Kastély Barátainak Egyesülete, Gödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület
100 ezer forint:
Club Színház, 802. számú Szent Korona Cserkészcsapat
90 ezer forint:
Lakásszövetkezetek és Társasházak Gödöllői Egyesülete, Autonómia Aktív Nevelést Támogató Egyesület
75 ezer forint:
Gödöllői Kulturális és Szociális Közhasznú Egyesület
60 ezer forint:
Gödöllői Kertbarát Kör, Gödöllői Fészek Nagycsaládosok Egyesülete, Continuo-Gödöllő Alapítvány - Cibri Kiscibri énekegyüttes, Gödöllői Baptista Gyülekezet
55 ezer forint:
Együtt Élünk Alapítvány
50 ezer forint:
Gödöllő és térsége Látássérültjeinek Egyesülete, Életmód Csontritkulásosok Klub, Socius Kör Közhasznú Egyesület, Ifjúsági vonószenekar
45 ezer forint:
GATE Zöld Klub Egyesület
40 ezer forint:
Gödöllői Szociális Ellátó Központért Közhasznú Egyesület, 943. számú Ráday Pál Cserkészcsapat, Agrár Technikatörténeti Egyesület, Royal Rangers Gödöllő, Gödöllői Cukorbetegek Egyesülete, A-40 Postagalamb Sportegyesület, Gödöllői Ökumenikus Csoport, Gödöllői Ottlik-kör, Gödöllői Békés Otthon Egyesület, GreenDependent Fenntartható Megoldások Egyesülete, G5 Fotógráfiai és Mozgókép Stúdió, Duflex Fotográfiai Stúdió Egyesület, Gödöllői Városvédő Egyesület, Irodalmi Kerekasztal (IRKA), 100XSzép Utcabál Baráti Kör
35 ezer forint:
Máriabesnyői Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége, Gödöllői Richard Wagner Zenei és Művészeti Egyesület, Megújult Nemzedékért Alapítvány, Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika Kórusa
30 ezer forint:
Gödöllői Méhész Egyesület, Pelikán Makett Klub Egyesület, Besnyői Grassalkovich Baráti Kör közhasznú Alapítvány, Blaháért Társaság, Életért Alapítvány, Besnyői Máriás lány csoport, Frederic Chopin Zeneiskola kis gitárzenekara, Együttérzés Közhasznú Alapítvány, Ifjúsági fúvószenekar, Forest Dixie Band
25 ezer forint:
Sisi Baráti Kör


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online