Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Az emberek normális többsége egyetért a rezsicsökkentéssel

2013-04-03 13:52:59

Gödöllőt sem kerüli el a kormánypártok által keltett, országos méretet öltött lakossági rezsicsökkentési láz. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a délelőtti órákban, városunkban, az egyik nagy energiaszolgáltató Dózsa György úti irodája előtti parkolóban sajtótájékoztatót tartott Vécsey László, a gödöllői központú választókerület egyéni országgyűlési képviselője.

A Fideszes politikus – aki technikai problémák miatt nem tudta megszavazni a kormány ez irányú elképzeléseit a gyakorlatban megvalósíttató hivatal felállítását – a rezsicsökkentés megvédése érdekében elkezdődött és a következő hetekben is zajló aláírásgyűjtésre kívánta felhívni a figyelmet.

Főként ellenzéki oldalról egyre gyakrabban éri az a vád a Fideszt, hogy az aláírásgyűjtést a szimpatizánsi adatbázis frissítésére, aktualizálására is használja, valamint populizmussal jócskán átszőtt akcióról van szó, hiszen ki ne értene egyet azzal, ha valamiért kevesebbet kell fizetnie.
Ezekre a felvetésekre reagálva, Vécsey László úgy fogalmazott: azt tapasztalja, hogy a rezsicsökkentéssel nem mindenki ért egyet. Komoly ellenkampány folyik. Például, a Bajnaiék elindítottak egy másik akciót, aminek az a lényege, hogy ki kell egyezni a szolgáltatókkal, ki kell egyezni a külföldi forgalmazókkal, ami előbb-utóbb az emberekre fog visszacsapódni. Vagyis, korántsem érzékelem azt, hogy mindenki egyetértene a rezsicsökkentéssel. Meg kell nézni az internetes oldalak bejegyzéseit, ahol bőven akadnak ellenzők. Hogy mennyire véltetlen, hogy éppen a baloldalról? Én nem tartom annak, hiszen a baloldal mindig a külföldi szolgáltató és a profitérdekeltség mellett áll.
A rezsicsökkentés egy olyan intézkedés, amivel az emberek normális többsége egyetért, teljesen függetlenül attól, hogy jobboldali vagy baloldali. Mindenki megértheti azt, hogy a nemzetközi szolgáltatók profitjának terhére mód van erre a csökkentésre. Ha valaki egyetért, és ezt az aláírásával kifejezi, abban nem tudom, hogy mi a rossz. Az adatkezelés teljesen legális és törvényes. A kampány egyetlen célt szolgál, nevezetesen azt, hogy a hazánkban élő emberek terhei a rezsiköltségek csökkenésével mérséklődjenek – zárta gondolatait Vécsey László.

Az aláírásgyűjtés gödöllői időpontjai itt érhetők el, míg a környező településeken lezajló kitelepülésekről itt olvashatnak.

Elhangzott a sajtótájékoztatón is, hogy a kormányzati körök általában két fő érvvel támasztják alá a rezsicsökkentés szükségességét. Az egyik, hogy nemzetközi összehasonlításban kirívóan magasak nálunk az árak, a másik pedig az, hogy az energiaszolgáltatók jelentős mértékű hasznot zsebelnek be.
Bizonyos elemzések azonban ezeknek ellentmondanak. Többen vélik úgy, hogy csak a magyarországi életszínvonalhoz képest tekinthetők magasnak az árak, illetőleg a lakosság számára kiküldött számlán szereplő összegből az áram és a gáz esetében egyaránt 4 százalék körüli tétel a nyereség.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online