Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Táblától még nem szűnt meg egyetlen kátyú sem

2013-03-29 17:30:47

Valószínű, hogy sok jelzővel és hasonlattal lehetne illetni az alábbi történetet, aminek egyelőre csupán két biztos pontja van: napról napra bővül az ügyben képződő levelezés aktakötege, és mélyülnek a kátyúk. A helyszín az Egyetem téri úthálózat egy része.

Mintegy félszáz gödöllői – főként autóval közlekedő – család életét keseríti meg napi szinten akár többször is az a 135 méteres Egyetem téri útszakasz, ahol az elmúlt évek során jókora kátyúk lettek úrrá az aszfalton. Az üregek már nem csak imitt-amott léteznek, hanem a korábban lefektetett közmű-vezeték nyomvonala is alaposan megsüllyedt, és az egykori szilárd burkolat több helyen jócskán elporladt.

Az áldatlan állapotok felszámolása miatt indított lakossági felzúdulás az elmúlt években már több helyi fórumot is megjárt, a helyzet azonban nem változott, mi több, rosszabbodott. Az egyre inkább halaszthatatlan intézkedések kikényszerítésének mozgatórugója nem a terület önkormányzati képviselője volt, hanem olyan városatya, aki naponta szembesül a katasztrofális viszonyokkal. Sürgette a megoldást a gödöllői képviselőtestület ülésén, leveleket írt az egyetem vezetésének, valamint megannyi hatóság, szervezet előtt is feltárta a problémát. Egyelőre, hiába. Hacsak, azt nem vesszük kedvező fejleménynek, hogy – jó magyar „problémamegoldó” szokás szerint – a napokban kihelyeztek egy 10 kilométeres sebességkorlátozó KRESZ-táblát, kiegészítve az egyenetlen úttestre figyelmeztető háromszöggel.

Hogy kinek kellene lépnie az ügy megnyugtató rendezése érdekében? Jogilag az út állami tulajdonban van, kezelője a Szent István Egyetem. Erkölcsileg viszont az ott lakó, a városnak súlyadót fizető gödöllőiek elvárnák, hogy az önkormányzat (is) tegyen valamit. Az érintettek igyekeznek saját érdekeik mentén értelmezni és kommunikálni.

Ebből eredően a valóság patthelyzetre utal. A levelezésekből kiderül, hogy az egyetemnek nincs saját forrása az útjavításra, állami költségvetési támogatást pedig nem kap erre a célra. Annak ellenére nem, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal illetékese által is idézett előírás alapján a kezelőnek kötelessége gondoskodni arról, hogy a közút a biztonságos közlekedésre alkalmas legyen.

Arra hivatkozva, hogy a közforgalom elől el nem zárt magánút fenntartásának költségeihez az utat rendszeresen használó jogi és természetes személyek érdekeltségük arányában kötelesek hozzájárulni, készséges a rektor, hiszen leírta, ha az érintett lakók befizetik a javításhoz szükséges összeget, a munkálatokat haladéktalanul megrendelik. A lakóközösség viszont azt vallja, hogy az érintett útszakasz – az egyetem területén lévő összes többivel együtt – az egyetem kezelésében lévő állami terület szerves része, tehát nem minősíthető magánútnak.

Egy januári, a VÜSZI Kft. által kiadott árajánlat alapján, függően a műszaki tartalomtól, legkevesebb 3, legfeljebb 6,1 millió forintos javítási tételről van szó. Gödöllő idei évre elfogadott költségvetésének főösszege 7,5 milliárd forint. A polgármester arra hivatkozik, hogy az út nem a városé, így kötelezettség sem terheli. Nem kötelező feladatként ugyan orvosolható lehetne a probléma, de az önkormányzat anyagi áldozatvállalási képessége a szűkülő források miatt korlátozott, és az idegen tulajdonon végzett építési tevékenység „komolyan veszélyeztetné” a kötelező feladatok finanszírozását.

Tény, lassan haladva el lehet döcögni a szóban forgó útszakaszon. Amíg nem történik nagyobb baj, netán tragédia. Nem kellene megvárni…


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online