Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kézilabda: sikertelen kapaszkodás követte a késői ocsúdást

2013-03-24 09:09:59

NB I/B. Keleti-csoport, 16. forduló:

Nyíregyháza-Nyír-Komplett – Gödöllői KC 36-31 (17-13)

Azzal, hogy az előző fordulóban kiesési rangadót vesztett a gödöllői csapat hazai pályán, lépéshátrányba kerültek Bartos Gábor tanítványai. Úgy is fogalmazhatunk: valamelyik veretesebb rivális ellen vissza kell(ene) hozni az elvesztett pontokat. Nem a nyírségiek lettek az áldozatok.

A házigazdák már a találkozó elején tudatták a gödöllőiekkel, hogy nem bíznak semmit a véletlenre. Pillanatok alatt lerohanták ellenfelüket, így városunk csapatának 1-7-es állásról kellett kapaszkodnia. Ez hellyel-közzel sikerült, hiszen az első harminc perc végjátékában még arra is volt esély, hogy döntetlen közeli eredménnyel vonulhatnak a szünetre a csapatok. Ez azonban meghiúsult, mivel két fontos támadásba is belehibáztak a GKC játékosai, így a hőn áhított egál helyett négygólos hátránnyal kellett szembesülniük a vizitálóknak.

A különbség ledolgozására tett gödöllői törekvések a második játékrészben is hatástalanok voltak. Elsősorban azért, mert a gólgyártás mellett kevés energia maradt az eredményes védekezés megszervezésére. A 31 gödöllői találatból a csoport gólkirály-jelöltje, Márkus Béla nyolcat, míg a szlovák légiós, Jakub Mikita hetet vállalt magára.

Tizenhat forduló után a gödöllőiek 6 ponttal, 420-468-as gólkülönbséggel a tabella 11. helyét foglalják el. A következő, március 30-án, szombaton 18 órakor esedékes fordulóban a Gödöllői KC együttese a Békési FKC csapatát fogadja a Hajós iskola tornacsarnokában.

Ifjúságiak: Nyírsuli – Gödöllő 23-26
Továbbra is őrzik hibátlan tavaszi mérlegüket a Mácsár Gyula irányításával készülő gödöllői fiatalok, akik a 6. helyen állnak, de mindössze két pont választja el őket a negyedik pozíciótól.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online