Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Vereségével kieső helyre csúszott vissza a GKC

2013-03-16 21:23:58

NB I/B. Keleti-csoport, 15. forduló:

Gödöllői KC Hajdúnánás-Robzol 2000 KSE 24-27 (12-13)

Október 14-én, idegenben, 26-22 arányban múlta felül mostani riválisát Bartos Gábor csapata. Az akkori diadal jó alapként szolgálhatott volna a gödöllői kézilabdásoknak, akik tudták, hogy sikerük esetén három ponttal meglépnek riválisuktól a biztos bentmaradást jelentő 10. pozíció megszerzéséért folytatott különharcban.

Sajnos, a győzelmet szem előtt tartó gödöllői elképzelések gyakorlati megvalósításába a vártnál több hiba csúszott. Már a találkozó elején sorra maradtak ki a hazai ziccerek, miközben a jó kapus- és beállós-teljesítménnyel előrukkoló vizitálók folyamatosan előnyben játszottak.
A szünetben többen is reménykedtek abban, hogy a hajdúnánásiak elkészülnek erejükkel, és a második játékrészben elérhető lesz a fordítás. Nem így történt, mert a házgazdák kapaszkodási kényszere sokszor kapkodással is párosult, így a vendégek növelni tudták a két csapat közötti gólkülönbséget, és nyertek, amivel beelőzték – ha úgy tetszik, kieső pozícióba taszították – városunk csapatát.

Tizenöt forduló után a gödöllőiek 6 ponttal, 389-432-es gólkülönbséggel a tabella 11. helyét foglalják el. A Gödöllői KC együttese a következő fordulóban (március 23., szombat 18 óra) a Nyíregyháza-Nyír-Komplett vendége lesz.

Ifjúságiak: Gödöllő – Hajdúnánás 31-21
Az őszi, egygólos, 30-29-es vereség után hajtotta a visszavágási vágy a Mácsár Gyula irányításával készülő gödöllői fiatalokat, akik lendületes játékukkal esélyt sem adtak a vendégeknek. Magabiztos győzelmével a GKC ifi megszilárdította 6. helyét a tabellán.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online