Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Szálloda-ügy: feljebb passzolt nyomozás

2013-02-25 08:32:08

Vörös István és Futás Levente a gödöllői önkormányzat Fideszes képviselői által tett feljelentés alapján 2012. június 8-án ügyészségi nyomozás indult a városközpontban PPP-konstrukció keretében megvalósult Erzsébet királyné Szálloda beruházása, pénzügyi konstrukciója, valamint a 2008 tavaszán átadott létesítmény üzemeltetése, működése és gazdálkodása ügyében.

A nyomozást a Btk. 320. §. (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő hanyag kezelés vétségének gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészség rendelte el ismeretlen tettes ellen. A vádhatóság 2012. december 13-án határozott a bűnügy áttételéről, amit azzal indokolt, hogy a feljelentés ismeretlen személyeket jelöl meg, így kizárólagos ügyészségi nyomozati hatáskörbe tartozó bűncselekmény gyanúja nem állapítható meg. Az ügyirat a Gödöllői Rendőrkapitányságra 2012. december 19-én érkezett meg, majd Vörös István idén, február 4-én – további dokumentumok becsatolásával – a feljelentést kiegészítette.

Ebből az derül ki, hogy a feljelentők a gödöllői Erzsébet királyné Szállodát működtető G-Magistratus Zrt. részvényeinek megvásárlása kapcsán is kérik a vizsgálat lefolytatását, mivel szükségesnek tartják annak megállapítását, hogy a G-Magistratus Zrt-nek az Öresund Kft. felé fennálló, több mint 47 millió forintos követelésének a behajtására a zrt. milyen intézkedéseket tett, illetőleg minden szükséges és lehetséges intézkedést megtettek-e a Hotel Expert Kft-vel szembeni, közel 35 millió forintos követelés behajtása végett. A Hotel Expert Kft-ről annyit feltétlenül érdemes tudni, hogy ez a cég működtette korábban a szállodát, és a társaság ügyvezetője azonos az immár önkormányzati tulajdonban lévő, jelenlegi üzemeletető G-Magistratus Zrt. vezérigazgatójával.

Tekintettel arra, hogy a szóban forgó két szerződést érintően a vagyoni hátrány mértéke meghaladja az 50 millió forintot, a fenti cselekménnyel összefüggésben a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés vétsége merül fel. Mivel a Gödöllői Rendőrkapitányság a vagyoni hátrány nagysága alapján nem rendelkezik hatáskörrel, a bűnügy – a nyomozás során eddig keletkezett iratokkal együtt – február 14-én átkerült a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályára.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online