Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Zafír Egészségvédelmi Nap

2013-02-22 10:52:02

Március 9-én, szombaton 10 és 18 óra között egészségvédelmi napot rendeznek – a Svájci-Magyar Együttműködési Program támogatásával – a REGINA Alapítvány szervezésében, a Török Ignác Gimnáziumban.

A rendezvényre a belépés ingyenes. Három teremben párhuzamosan zajlanak a programok. Előadásokat lehet meghallgatni, beszélgetéseken lehet részt venni. Műszeres vizsgálatok, kezelések és tanácsadások is lesznek. Mindeközben az aulában található emelvényen egymást követik majd a különféle mozgásbemutatók. Ugyanitt fiataloknak és szüleiknek szóló drámapedagógia előadást is megtekinthetnek a látogatók.

Jóga, gerinctorna, Tai-chi, Nia tánc, Zumba, elsősegélynyújtás, újraélesztés bemutató, szív- és érrendszeri vizsgálat, antioxidáns szint mérés, aurafotózás, vérnyomás és testsúly mérés, fülakupunktúra, kinesio taping, táplálkozási tanácsadás, akár a már megkapott mérési eredmények figyelembe vételével.
A vizsgálatok ezen a napon kiemelten kedvezményesen vehetők igénybe, egyes vizsgálatok pedig ingyenesek lesznek.


Szintén az aulában termékbemutató és vásár lesz a Csudadió Kft. által forgalmazott öko tisztítószerekből, a Hupa Kft. által forgalmazott mosható pelenkákból, és Glutelixír Táplálékbolt termékeiből. Az esemény részletes programja és hírei elérhetők a www.facebook.com/groups/zafiregeszsegprogram oldalon.

Az Alapítvány a Zafír Programot 2011-ben indította. Célja, túl azon, hogy felhívja a figyelmet a betegségmegelőzésre és egészséges életmódra, hogy közelebb hozza egymáshoz az ezen területen dolgozó helyi szolgáltatókat és a szolgáltatásokat igénybe vevőket.

Ez év elején a REGINA Alapítvány kibocsátotta az ingyenes Zafír Kártyát. A kártyával a Zafír Egészségvédelmi Programhoz csatlakozott, egészségügyben és betegségmegelőzésben tevékenykedő vállalkozóknál lehet kedvezményhez jutni (www.zafirprogram.blogspot.hu). Az egészségvédelmi napon lehetőség lesz a Zafír Kártya igényléshez szükséges online regisztrációra. A gyermekeket játszósarok és pedagógusok várják.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online