Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Hogyan előzhetjük meg a betöréses- és besurranásos lopásokat?

2013-02-11 14:47:51

A rendőrség egyik mindennapi feladata az, hogy megelőzze, illetőleg hatékonyan kezelje a bűncselekmények elkövetését, és ez által javítsa a közbiztonságot, az állampolgárok szubjektív biztonságérzetét. A hatósági törekvés azonban önmagában nem mindig elegendő, lehetőségeikhez mérten az állampolgároknak is meg kell tenni az elvárható, alapvető vagyonvédelmi intézkedéseket, óvniuk kell saját környezetüket – olvasható a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnmegelőzés Csoportja által kiadott közleményben.

A rendőrségi tanácsok élére kívánkozik, hogy a ház, vagy lakás bejárati ajtóit minden esetben be kell zárni, akkor is, amikor otthon tartózkodnak.  Az ablakokat soha ne hagyják úgy nyitott állapotban – külön figyelemmel a földszinti lakásokra –, hogy nem tartózkodnak abban a helyiségben, mivel pillanatok alatt végbe mehet a bűncselekmény elkövetése úgy, hogy a sértett semmit nem észlel belőle, csak később azt, hogy az értékeit nem találja. Soha ne feledkezzenek meg a ház melléképületeinek zárva tartásáról sem!

Kifejezett kérése a rendőrségnek, hogy otthonukban ne tartsanak nagyobb mennyiségű készpénzt, tekintettel arra, hogy ennek eltulajdonítása esetén a biztosító nem fizet kártalanítást. Értékeiket soha ne tárolják látható helyen, ne hagyják azokat szem előtt! Célszerű a földszinti ablakokra rácsot szerelni, és külön figyelmet fordítani arra, hogy megnehezítse az esetleges lakásbetörő bejutásának lehetőségét. Például: több zárat szerelni az ajtókra, házőrző kutyát tartani, vagy akár riasztóberendezést üzemeltetni.

Ha gyanús személyeket látnak a környéken, akik feltűnően nézelődnek, akkor érdemes a személyleírásukat, ruházatukat, illetőleg a jármű rendszámát, színét, típusát feljegyezni és értesíteni a helyi körzeti megbízottat. Ha valaki hosszabb időre elutazik otthonról, minden esetben szóljon a szomszédoknak, hogy tartsák a szemüket az ingatlanon, a postát vegyék ki, és ha gyanús körülményt észlelnek, küldjenek értesítést. Amennyiben valaki úgy érkezik haza, hogy azt észleli, a lakásába betörtek, soron kívül értesítse a rendőrséget. Ne késlekedjen, ne járkálja össze a helyszínt, ne takarítson ki! A rendőrök a bűncselekmény elkövetésének rekonstruálását – többek között – az elkövető által hátrahagyott nyomok alapján végzik, ezért mindent úgy kell hagyni, ahogy azt találták.

Amennyiben a lakásban idegen személy illetéktelen jelenlétére utaló gyanús zajokat hall, vagy észleli, hogy valaki bent tartózkodik a lakásában, azonnal értesítse a rendőrséget. Ne próbálja meg elfogni a személyt, mert az Ön testi épségének megőrzése vagy védelme a legfontosabb, a vagyonvédelem csak ezután következik.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online