Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Elvált LMP-sek...

2013-02-11 16:03:43

A február 8-án nyilvánosságra hozott döntés értelmében, hamarosan függetlenként folytatja parlamenti munkáját az LMP-ből kilépett és a Párbeszéd Magyarországért Pártot (PMP) életre hívó nyolc országgyűlési képviselő. Mindez azt jelenti, hogy az LMP – eddig 15 fős – frakciójának létszáma hét főre csökken. A házszabály kimondja: ha egy frakció létszáma 12 fő alá mérséklődik, a képviselőcsoport megszűnik. A napjaink belpolitikai viszonyait felkavaró történet egyik érintettje Lengyel Szilvia, az LMP Gödöllőn élő országgyűlési képviselője.

Lengyel Szilvia 2012. október 8-án tette le esküjét, miután a mandátumáról lemondott Kukorelly Endre helyére őt jelölte a párt. Minden bizonnyal akkor nem fordult meg a fejében, hogy mindössze négy hónapot tölt el a Tisztelt Háza falai között az LMP képviselőcsoportjának tagjaként. Pedig ez történt. A nyolc kilépő miatt a törvényi minimum (12 fő) alá süllyedt a frakció létszáma, így rövidesen a Schiffer András vezette „hetekhez” tartozó Lengyel Szilvia is függetlenként kénytelen folytatni parlamenti munkáját.

A képviselőasszony beszélgetésünk elején elmondta: egyértelművé tették, hogy a pártot elhagyóknak le kell mondaniuk parlamenti mandátumukról. Az LMP listájáról kerültek be, az LMP kongresszusa kétszer is az Együtt 2014-hez való csatlakozási javaslatuk ellen döntött, ők pedig elhagyták a pártot, hogy a kongresszuson jóváhagyott iránnyal ellentétesen csatlakozhassanak a Bajnai Gordon által vezetett formációhoz. A nyolc kilépő frakciótag ezzel szemben már a tárgyalás megkezdése előtt a sajtóban kinyilvánította, hogy közülük senki nem adja vissza mandátumát, a frakciót átneveznék LMP-PMP frakcióra, és együtt üljön benne a két társaság úgy, hogy az erőforrásokat felosztjuk egymás között.

- Többször elhangzott a nyilvánosság előtt, hogy elvtelen és tisztességtelen ajánlatot kaptak Önöktől. Igaz ez?

- Az LMP nem tett számukra tisztességtelen ajánlatot. A tárgyalások kezdetekor leszögeztük, hogy egyetlen opciót nem tudunk elfogadni, a két pártot egy frakcióban. Ez olyan lett volna, mint amikor egy házasság felbomlik, de a felek kénytelenek továbbra is egy lakásban, együtt élni. Valljuk be, erre nemigen látunk jó példát a való életben sem. Egészen egyszerűen nem lehet két, egymással szöges ellentétben lévő álláspontot egy frakcióban képviselni. Elég elképzelni, milyen érdekes lett volna minden megszólalónak azzal kezdenie a felszólalását, hogy először elmondja, melyik oldal nevében beszél. Ez politikailag nyilván elfogadhatatlan. Ráadásul, közben bokszoltunk volna tovább a frakción belül? Hiszen az eddigi tapasztalataink nem azt mutatták, hogy a most távozók a vereségbe bele tudnak törődni.
Én csak október eleje óta vagyok frakciótag, de ezt a rövid időszakot is elég volt ebben a légkörben tölteni. Ezért, hogy elmozduljunk a holtpontról, felvetettük: el tudnak-e képzelni olyan megoldást, amiben három képviselőjük kiül függetlennek? Ebben az esetben hajlandóak lettünk volna a jogszabályok adta keretek között politikai erőforrásokat (például: felszólalások átengedése, bizottsági helyek megtartása) rendelkezésükre bocsátani.
Erre a felvetésünkre nem érkezett válasz, továbbra is a nyolc képviselő változatlan formában bent szeretett volna maradni annak a pártnak a frakciójában, amit elhagytak. Egyértelművé tették, hogy ha kérésük nem teljesül, kilépnek a frakcióból, ezzel a lépésükkel nem csak magukat, hanem hetünket is független képviselővé téve. Ekkorra már világossá vált számunkra, hogy a két fél nem azonos szándékkal érkezett, mi tárgyalni mentünk, ők diktálni.


- Mekkora a veszteség?

- Olyan csapat ment el most az LMP-ből, amelynek mindig az volt a legfontosabb, hogy kik tartoznak az ő köreikbe. Az LMP addig volt az ő pártjuk, amíg érvényesülhetett az akaratuk. Amint novemberben olyan kongresszusi döntés született, amelyik szembe ment az elképzeléseikkel, azt már nem tartották magukra kötelező érvényűnek. Folyamatosan kibeszéltek a pártból. A többségi döntést januárban ismét nem számított, akkorra már hideg fejjel, tudatosan a kilépés mellett döntöttek, válaszul a Bajnai Gordonnal való tervezett együttműködésük elutasítására. Ezt a viselkedést mi sem példázza jobban, mint az, hogy a januári kongresszus előtti héten Párbeszéd Platform néven kft-t alapítottak úgy, hogy akkor még nem tudhatták, hogyan döntenek a küldöttek, átmegy-e a kongresszuson a javaslatuk. Ezt követte az új pártjuk megalakításának híre.
Kilépésük után, a frakció megtartására irányuló tárgyalások olyan fagyos légkörben zajlottak, ami alapján egyértelmű volt a szándékuk. Abból, ahogyan a Párbeszéd Magyarországért képviselői kommentálták a sajtóban a tárgyalásokat, világosan látszott, hogy fikarcnyi szándékuk sem volt a frakció megmentésére. Sőt, a képlet valószínűleg még egyszerűbb, talán nem is a szövetségi politika eltérő értelmezése vezetett idáig. Közeledik a 2014-es parlamenti választás, néhányan reálisan felmérték azt, hogy nagy valószínűséggel nem kerülnek még egyszer az LMP országos listáján befutó helyre. Így újabb lehetőség után néztek.

- Hogyan tovább?

- Mi, az LMP-ben maradók (Lengyel Szilvián kívül Ertsey Katalin, Mile Lajos, Osztolykán Ágnes, Schiffer András, Szél Bernadett és Vágó Gábor – a szerk.) már a bejelentésük előtt megkezdtük az új helyzetre való felkészülést. Újjászervezzük magunkat, az LMP-s képviselői csoportot, a pártot, a területi szervezeteinket, de legelőször is a lelkünket. Van, természetesen, érzelmi veszteség is bőven. Hiába tudtam, hogy ez fog történni, mégis annyira szíven ütött, amikor pénteken a rádióból meghallottam hivatalosan is a frakciónk megszűnését, hogy le kellett állnom az autómmal az út szélén. De valahogy mégsem ez az érzés a meghatározó, hanem az újjászületés érzése.
Akárkivel beszélek a maradó LMP-sek közül, mindenki jól érzi magát, megkönnyebbült. Végre csinálhatjuk kolonc nélkül azt, amire szövetkeztünk annak idején, 2008 nyarán. Végre nem a saját bajainkkal, hanem az emberekével foglalkozhatunk. Többen mondtuk ez alatt a nehéz időszak alatt, hogy ha meg tudjuk oldani a saját belső problémánkat, akkor megtalálhatjuk a társadalom számára is azt a gyógyító utat, ami kifelé visz a kilátástalanságból. Talán a recept első hozzátevője meg is van: érdemes hűnek maradni az elveinkhez. Az az érzés, hogy ez a kicsi párt tudott nemet mondani a csábításnak, tudta azt mondani, hogy az LMP nem eladó, olyan energiákat szabadított fel bennünk, ami hatalmas erőt ad az előttünk álló feladatokhoz.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online