Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Félgőzzel is hengereltek a Bikák

2013-02-04 21:34:17

NB I., alapszakasz, 20. forduló:

Gödöllői Bikák – Üllő FC Cső-Montage 11-2 (4-1)

Három győzelemmel rajtolt ebben az évben a Gödöllői Bikák csapata, amely már biztos résztvevője a felsőházi (1-6. hely) rájátszásnak. A 8. helyen tanyázó üllőieknek erre már csak matematikai esélyük volt a gödöllői összecsapás előtt, ahol a papírforma alapján a házigazdáknak állt a zászló. Olyannyira, hogy a kezdeti percek tapogatózása után a vendéglátók alapos csapást mértek ellenfelükre.

Az 5. percben Vidák Balázs előbb egy hatalmas ziccert hibázott, majd néhány másodperc múlva beindította a gödöllői hengert. Az első félidőben a fürge gólvágón kívül még Jenei Ottó kétszer, Szimcsák Tamás pedig egyszer bizonyult eredményesnek, így a vendégek szépítőtalálata egyáltalán nem veszélyeztette a hazaiak magabiztos vezetését.

Egy ideig kiegyenlített játék alakult ki a második játékrészben, aminek oka főként abban keresendő, hogy a Bikák teret engedtek az üllőiek meddő próbálkozásainak. Az állóvizet Jenei Ottó harmadik és Jakab Dávid első gólja kavarta fel. 6-1-et követően szabadrúgásból kozmetikázott a Cső, ám ezután edzőmeccs-jellegűre süllyedt az amúgy sem túlságosan veretes színvonal. Elcsent labdákból indított gyors lerohanásokból sorra érkeztek a gödöllői találatok: Szente Tamás, Ughy Márk (akit a 40. perben kiállítottak), Lovrencsics Balázs, Szimcsák Tamás és – hogy keretes legyen a történet – Vidák Balázs kilencgólosra dagasztották a Bikák győzelmét. Igaz, ez lehetett volna árnyaltabb is, ha a vendégek nem hibáznak el két kisbüntetőt.

Húsz forduló után a Gödöllői Bikák 34 ponttal, 67-61-es gólkülönbséggel a 3. helyen állnak a tabellán. Városunk csapata a következő, február 18-án, hétfőn 18.30 órakor esedékes fordulóban a Debreceni EAC otthonában lép pályára.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online