Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Letöltendő szabadságvesztést kapott Gödöllő egykori első embere

2013-01-18 11:37:08

Hivatali visszaélés miatt első fokon kilenc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék január 17-én az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) korábbi elnökét, Papp Istvánt, aki 1983 és 1990 közötti Gödöllő tanácselnöke volt. Rajta kívül egy másik helyi kötődésű vezetőt is elmarasztaltak: G. Lászlóra, az OMMF közép-magyarországi szervezetének egykori igazgatójára, mint harmadrendű vádlottra, fél év, két évre felfüggesztett szabadságvesztést róttak ki.

A főfelügyelőség korábbi elnöke és egyes, magas beosztású munkatársai a bíróság szerint 2006-ban és 2007-ben – kötelességüket megszegve, a jogszabályokkal ellentétes módon, hivatali helyzetükkel visszaélve – többször utasították arra az OMMF adatbázisának kezelésével megbízott köztisztviselőket, hogy bizonyos gazdasági társaságok esetében vonjanak vissza, illetve változtassanak meg egyes, az interneten közzétett adatokat. Ennek következtében a munkaügyi szabálytalanságok miatt elmarasztalt cégek „tisztává” váltak, és közbeszerzési pályázatokon indulhattak, valamint állami támogatásokat igényelhettek.

A vádlottak az eljárás során mindvégig tagadták bűnösségüket. Papp István hozzávetőleg annyi időt töltött előzetes letartóztatásban, mint amennyit első fokon kapott. Az ítélet ellen a vádlottak fellebbezést nyújtottak be, ami azt jelenti, hogy ügyükben másodfokon, az ítélőtáblán folytatódik az eljárás.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online