Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kemény Dénesnek szívügye a gödöllői egyetemi uszoda építése

2013-01-16 08:25:56

Bár a tavaly nyáron bezárt egyetemi strand területén megvalósítani tervezett uszoda-beruházás elindításához szükséges elvi építési engedélyt a gödöllői polgármesteri hivatal illetékes hatósági irodája még nem adta ki, jó előjelnek tekinthető, hogy Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség újonnan megválasztott elnöke egy interjúban kiállt a létesítmény megépítése mellett.

A szövetségi kapitányként a nemzeti csapattal három olimpiai bajnoki címet nyert szakvezető – akit december 16-án a Magyar Vízilabda Szövetség elnökévé választottak – a magyar férfi vízilabda-válogatott hivatalos internetes oldalán január 15-én megjelent interjúban a következőket mondta:
„- És ha már az uszodahelyzet szóba került, el kell, hogy mondjam, nagyon örülök, mert bár elnökként ehhez még nem sok közöm volt, de jól alakulnak a dolgok uszodafronton. Folyamatban van öt uszodaépítés, illetve -befedés. Készül a ceglédi és a szentesi fedett uszoda, amelyek méltók lesznek ahhoz a szerephez, amit e két város betölt a sportágban. Szintén a TAO-pályázatok keretében fedetté válik két élcsapatunk uszodája, a szolnoki és a szegedi, és egy teljesen új beruházásról is beszámolhatok: a gödöllői Szent István Egyetemen is új uszoda épül. Ez két dolog miatt is szívügyünk. Egyrészt, az egyetemmel szerződése van a szövetségnek a tehetséges fiatal pólósok továbbtanulásában nyújtanak segítséget. Emellett ez is egy négyes hasznosítású (oktatás, lakosság, egyetemi sport és élsport) létesítmény lesz, és ráadásul egy olyan, 180-200 ezer lakosú kistérségben, ahol jelenleg semmilyen lehetőség nincs uszodába menni.”

A történethez annyi feltétlenül hozzátartozik, hogy január 10-én összeült a gödöllői tervtanács az egyetemi uszoda építésének ügyében. Arról, hogy a szervezetbe delegált szakemberek miként foglaltak állást a kérdésben, egyelőre nincs hivatalos információ. Az elnöki szavak meggyőzőek. Reménykedjünk, hogy Kemény Dénest nem éri meglepetés…


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online