Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Balhés családba csöppentem…

2013-01-06 18:42:57

Január 7-étől új szerepben tűnik fel a képernyőn a sokak számára a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesületének előadásaiból ismert Miklós Krisztina. A magát szabadúszó színésznek tituláló lány Lengyel Brigittát alakítja a TV2 új, elsősorban fiataloknak szóló sorozatában, a Bűnök és szerelmek című szappanoperában. Krisztivel forró csokit szürcsölgetve beszélgettünk a Happy Day Cafe-ban.

- Sokan most biztos csettintenek egyet, és azt mondják: ez ám a karrier!  Te is annak éled meg, hogy néhány napon belül minden bizonnyal megugrik az ismertséged?
- Kár lenne tagadni, hogy ne foglalkoztam volna már ezzel a gondolattal, de igazán még nem tudom felmérni, milyen hatása lesz a sorozatnak. Most azt gondolom, semmiképp nem szabad elszállnom, ha ismertebb leszek, és arra is próbálom felkészíteni magam, hogy az esetleges kritikákra kellő intelligenciával reagáljak. Azt hiszem, felfogtam, hogy a kedvező és kedvezőtlen hatásokra egyaránt fel kell készülnöm, és ha a helyzetek kezelésében elakadnék, tudom, hogy a családom és a barátaim segítségére mindig számíthatok.

- Kanyarodjunk vissza a kezdetekhez. Úgy tudom, már tinédzserkorodban is vonzott a művészi pálya, ami az énekléssel kezdődött.
- A jó értelemben vett szereplésvágy már általános sulis koromban, a Szent Imre iskolában hajtott, majd a Premontrei Gimnáziumban eltöltött évek alatt sem hagyott alább. Énektudásomat először a gödöllői művelődési központban lezajlott, Tátika elnevezésű tehetségkutatón tettem próbára éles helyzetben. Innen azonban kizártak, mert a zenei alapomról nem sikerült tökéletesen letörölni az eredeti énekhangot, és azt hitték, hogy csak tátogok. De nem adtam fel! Nyolc évvel ezelőtt szereplőválogatást hirdetett a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete. Meghallgattak és megfeleltem. Első színpadi szerepemet némiképp a szerencsének köszönhettem, mivel az egyik megbetegedett szereplő helyére ugrottam be a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című produkcióba.

- És ettől kezdve komolyra fordultak a dolgok…
- Igen. Nem volt mese, tudtam, ha a művészi pályára készülök, sokat kell tanulni. Szerencsére, az egyesület közössége és annak vezetője, Horváth Zoltán folyamatosan ösztönöztek, hogy képezzem magam. Áttörés volt, amikor a Hamlet című rockoperában eljátszhattam Ofélia szerepét, amit az első jelentősebb alakításomként tartok számon. Másfajta tanulmányaim mellett beiratkoztam a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola színész képzésére, amit időközben elvégeztem. Itt kerültem kapcsolatba a TV2-vel: előbb az interneten futott Gimi-sorozatban, majd a január 7-én induló Bűnök és szerelmek szappanoperában kaptam szerepet.
- Azt a karaktert keresték, amit képviselsz, vagy meg kellett játszanod magad?
- Inkább az előbbi, hiszen nem előre megírt szöveget kell betanulnunk, hanem a különböző szituációkból kell, gyakorlatilag, ösztönös rögtönzéssel kihozni a legjobbat, ami megfelel a rendező elvárásainak. Utólag bevallhatom, egy hajnalig elhúzódott tokaji fellépésről érkeztem a szereplőválogatásra, hulla fáradtan tudtam le a meghallgatást, de bejött.

- Vagyis, Lengyel Brigitta alakja, személyisége nem áll nagyon távol Miklós Krisztinától.
- Nem. Brigi az egyik főhős, Bodzás Frenki barátnője. Temperamentumos, eszes lány, aki egy balhés családba csöppen. A fiú körüli állandó feszültség vonzó a lány számára, ezáltal a konfliktusok sem kerülik el. Többet azonban nem mondhatok, csupán annyit, hogy január 7-től érdemes lesz nézni a sorozatot, ami hétfőtől csütörtökig 20.20 órakor, pénteken – a Voice miatt – pedig egy órával korábban kezdődik a TV2-n.

- Nyugtass meg, a magánéleted azért ennyire nem szövevényes...
- Jaj, dehogy! Kiegyensúlyozott családi- és párkapcsolatban élek, és a jövőmet is ilyennek tervezem. Szakmai vágyam, hogy minél több kőszínházi szerepet kapjak, amihez, remélem, jó kiindulópont lesz a tévésorozat.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online