Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Mentőöv a devizahiteles vállalkozóknak

2012-12-22 10:56:27

A devizahiteles problémakörben eddig általában csak a magánszemélyek hiteleivel, ingatlanjaival foglakozott a kormányzat, illetve ezekről szóltak a sajtóhírek. A vállalkozói réteg – elsősorban a kis- és középvállalkozások egy része – hasonló problémákkal küszködik. Főleg azok, akik devizában adósodtak el. Ezek jelentős része szintén a magáningatlanát ajánlotta fel fedezetként.

Kovács László, a Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesületének főtitkára arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy a vállalkozók által kötött szerződések gondos átvizsgálása során kiderülhet, ezek a kontraktusok ugyanúgy megkérdőjelezhetők, mint a magánszemélyek által kötött devizahitel-szerződések. Egyre nagyobb számban fordul elő, hogy az egyoldalú szerződésmódosítások miatt nem csak a család anyagi helyzete rendül meg, hanem ezen keresztül magának a vállalkozásnak a jövője is kérdésessé válik.

A Kúria által kiadott munkaanyag – annak ellenére, hogy a vállalkozói hiteleket nem érinti – minden további nélkül kiterjeszthető a vállalkozói hitelekre is. Érdemes elővenni ezeket a hitelszerződéseket és rászánni néhány órát, megvizsgálni minden egyes részletét, nem csak a bedőlt hitelek esetében, hanem azoknál is, amik fizetésével eddig még nem volt probléma, de a törlesztő-részletük túlságosan magasra emelkedett. A vállalkozások egy részének plusz lehetőségek is rendelkezésre állnak. A még működő telephely vásárlási pályázatok által sikeresen indulhatnak az ingatlan akár jelentős kedvezménnyel történő kivásárlásra is.

A Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület – a vállalkozói kamarákat és érdekvédelmi szervezeteket is bevonva – egy új programot indított a vállalkozói devizahitel-szerződések felülvizsgálatára. Ez a közös program sok esetben komoly segítséget nyújthat a szűk forrásokkal rendelkező vagy egyébként hitelképtelen vállalkozások részére.

A Kúria munkaanyagának kiterjesztése szinte az összes devizahitelesre jótékony hatással lehet, de a szervezet illetékesei óvva intenek mindenkit, hogy meggondolatlanul, az egyedi szerződési feltételek megvizsgálása nélkül csatlakozzon valamilyen pertársasághoz, vagy önmaguktól indítsanak el peres eljárásokat. További információ: (06-70) 253-2910, email: valsagkezeles2008@gmail.com, honlap: www.bankikarosultak.hu


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online