Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Verhetetlen volt az isaszegiek tót menüje

2012-12-12 15:31:05

Idén sem szakított a hagyománnyal, és Mogyoródon, a Csíkvölgyi Pipa Csárdában búcsúztatta az óévet a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület (GKRTE) tagsága. A szervezet – tavalyelőtt óta dr. Ketter László nevét viselő gasztronómiai versenyével kiegészített – közgyűlését és szakmai konferenciáját december 12-én rendezték meg.

Az évadzáró rendezvény hivatalos, előadásokkal, beszámolókkal tarkított részében Benke László olimpiai bajnok mesterszakács felvázolta a Magyar Fehérasztal Lovagrend elmúlt időszakban végzett tevékenységét, és tájékoztatott a Székelyudvarhelyen történt „tiszteletbeli székely” cím elnyeréséről is.  Az egybegyűltek megismerhették a nagytekintélyű hazai és nemzetközi éttermi szakemberről elnevezett Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület megalakulásának történetét és ténykedését, valamint azt is, hogy milyen eredményeket értek el országunk fiatal szakácsai a nemrégiben a belga Spa-Francorchamps-ban megrendezett „Euro Skills” elnevezésű versenyen. Szabó Pál, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetég Nagykövete a honi cukrászat helyzetéről szólt, a képen látható Perna Andor, a domonyvölgyi Malackert Vendéglő baristája pedig napjaink kulturált kávéfogyasztásának rejtelmeibe vezette be a jelenlévőket.

Mindezek után az egyesület közgyűlése úgy döntött, hogy 2013-tól nem emeli meg a tagdíjakat. A határozat értelmében a diákoknak és a nyugdíjasoknak továbbra is 4.400 forintot kell fizetniük, míg a magánszemélyektől 16 ezer forintot kérnek el egy évre. Az agro-turisztikai kategóriába sorolt tagokat 20 ezer forintos díjfizetési kötelezettség terheli, a vállalkozók, illetve egyéb szervezetek és intézmények pedig 52 ezer forintos, ez irányú kiadással számolhatnak jövőre is. A legnagyobb összegű tagdíjjal, éves szinten 60 ezer forinttal, az idegenforgalomhoz közel állónak tekintett vállalkozásoknak kell hozzájárulniuk a GKRTE költségvetési bevételéhez. Az egyesülethez csatlakozott önkormányzatok tagdíja – a települések kategóriájától függően – lakosonként 48, 50 és 52 forintos fizetési kötelezettséggel marad egyenértékű a következő évtől.

Azt követően, hogy lezárult a döntéshozatali folyamat, lényegesen élvezetesebb programban volt része a GKRTE tagságának. A jelenlévők ugyanis végigkóstolhatták a III. Ketter László hagyományőrző gasztronómiai versenyre beérkezett hét, a hazánkban élő nemzetiségekre (sváb, csángó, román, szlovák, tót) jellemző menüsor ételkülönlegességeit. A turisztikai szolgáltatók és a civil szervezetek képviselői által – részben a helyszínen – elkészített étkekről a Benke László irányításával értékelő szakmai zsűri tagjai formáltak véleményt.

A zsűrielnök által felajánlott Első Magyar Fehérasztal Lovagrend vándorserleget a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület közössége érdemelte ki a kiváló szervezőmunkáért. Az első helyezettnek járó elismerést, és ezzel a székesfehérvári székhelyű Andromeda Travel Kft. által biztosított, két darab, négy fő részére, 7 éjszakára szóló, 2013. május 28-a és június 11-e között felhasználható görögországi (Makrygialos) szálláshely-nyereményt az isaszegi Dózsa György Művelődési Otthon tót menüje (öreganyám levese, rakott savanyú káposzta sült krumplival, zsemlegombóccal, illetve almás-habos sütemény Marcsó néni módra) kapta. Az isaszegi asszonyok nem csak a szakmát győzték meg: a rendezvényen résztvevők helyszínen leadott szavazatai alapján a Gödöllő COOP Zrt. által biztosított közönségdíjat is hazavihették.

A sikercsapatok Benke Lászlótól és Perna Páltól, a GKRTE elnökétől vették át a minősítést tanúsító okleveleket. Ezen felül közel húsz, különböző vállalkozások által felajánlott nyeremény is gazdára talált. Köztük hírportálunk, a Gödöllői Hírek online hirdetési kuponja, amivel a domonyvölgyi Malackert Vendéglő baristájának kávékülönlegességeit és kevert báritaljait jutalmaztuk.

Kapcsolódó cikk


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online