Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kárpát-medencei Összefogás Fórum a gödöllői egyetemen

2012-11-30 18:37:17

December 5-én, szerdán 10 órakor kezdődik a Kárpát-medencei Összefogás Fórum a Szent István Egyetem gödöllői kampuszán, amin határon túli gazda- és egyéb szervezetek képviselői vesznek részt.

A rendezvényen – amire meghívást kapott Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kuratóriumának elnöke is – beszédet mond Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

A Vidékfejlesztési Minisztérium idén januárban adta ki a Darányi Ignác Tervet, aminek része a „Vidékfejlesztési Együttműködések a Kárpát-medencei határon túli magyarsággal” program. A szaktárca a Kárpát-medence vidéki térségeinek felemelkedését főként a magyar közösségeket érintő területeken szeretné elősegíteni.
Ennek érdekében az agrártárca illetékesei az elmúlt hónapokban székelyföldi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, délvidéki, muravidéki, burgenlandi gazdaszervezetek képviselőivel tárgyaltak. A fórum lehetőséget nyújt az elért eredmények és az elvégzett feladatokat összegzésére, valamint a jövőbeni tervekről történő egyeztetésre.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online