Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Felavatták Szent István féltonnás mellszobrát az egyetemen

2012-11-13 14:21:35

November 13-a minden bizonnyal hármas ünnepként vonul be a gödöllői központú Szent István Egyetem történetébe. Az agrárképzés hazai fellegvárának tekinthető universitas újabb öt évre megkapta az akkreditált felsőoktatási intézmény oklevelet, dr. Fodor László átvette a Szent István Egyetem aranyérmet, és ünnepélyes keretek közt felavatták a névadó Szent István mellszobrát a főbejárat lépcsőházának védett részén.

A rendezvényre meghívottak a gödöllői főépület földszinti rektori dísztermében követhették figyelemmel az eseményeket, köztük azt, hogy Balázs Ervin, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elnöke átadta az akkreditált felsőoktatási intézmény fokozatot újabb öt évig tanúsító oklevelet Solti László rektornak.

Ezt követően dr. Fodor Lászlót, az állatorvos-tudományi kar professzorát tüntették ki, aki a Szent István Egyetem aranyérmét vette át, majd Szent István mellszobra, alkotójának bemutatása, illetve a 2,2 millió forintot meghaladó összeget előteremtő adományozók (81 egyéni és 8 céges szponzor) elismerése került az ünnepi esemény középpontjába.

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője és Solti László rektor közösen leplezték le Varga Attila fiatal gödöllői kőszobrász, európai kőfaragó mester süttői mészkőből faragott alkotását a főbejáratnál található lépcsőház védett részén. A szobor kazettákkal és domborművel ellátott talapzatán Szent István Intelmeiből a következő idézet olvasható: …semmi sem emel fel, csakis az alázat... Az életnagyságú, talapzatával együtt 222 centiméter magas és fél tonna súlyú mellszobrot Mészáros István, a Szent István király herma és az ereklyék őre áldotta meg, míg az ünnepi kísérőműsort Horváth Zoltán állította össze, és – rajta kívül – a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesületének tagjai, Benedek Krisztina és Géczi András adták elő.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online