Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Harmincadik szülinapját ünnepli a 31 és fél éve átadott „művház”

2012-11-07 08:51:19

November 11-én, vasárnap egész nap zajló rendezvényfolyammal ünnepli megnyitásának 30. évfordulóját a 2010 végéig Petőfi Sándor Művelődési Központ néven működött, majd Művészetek Háza Gödöllő névre keresztelt helyi közművelődési intézmény.

A minden korosztály számára különleges szórakozást ígérő, ingyenesen felkereshető és megtekinthető születésnapi rendezvénysorozat 10 órakor kezdődik (művészeti csoportok – mint, például, a Garabonciás Színtársulat és  Club Színház – nyilvános próbái, kézműves foglalkozások, játszóház, bábelőadás), és a késő esti órákban ér véget. Délután 3 órakor az épület korábbi aulájában (napjainkban konferenciaterem) bemutatkoznak a ház termeiben rendszeresen fellépő művészeti csoportok, köztük az Arpeggio Gitárzenekar és a Cavaletta Nőikar is.

Egyfajta csúcseseménynek tekinthető, hogy 18 órától – mások mellett a Gödöllői Városi Vegyeskar, a Talamba ütőegyüttes, Gödöllő Város Népi Zenekara, a Gödöllői Fúvószenekar, a Gödöllői Szimfonikus Zenekar, a Gödöllő Táncszínház, a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete tagjainak, illetőleg Géczi András fellépésével – gálakoncert helyszíne lesz a színházterem, amire, tekintettel a kupola alatti terem korlátozott befogadóképességére, ingyenes jegyeket kell igényelni a jegyirodában. A nap programját táncos mulatság zárja, aminek hangulatáról az ismert gödöllői zenészekből verbuvált Táncz-e Váty zenekar legénysége gondoskodik.

A szervezők meghívót küldtek az intézmény korábbi igazgatóinak is, akik a múltbéli emlékek felelevenítésével járulhatnak hozzá a közös ünnepléshez. Sokan nincsenek, hiszen a művelődési központ új, Szabadság úti épületének átadásától 1981 áprilisától 2001 végéig Kecskés József, majd ezt követően (bizonyos körökben nem kis ellenérzést kiváltva), bő öt éven át (2002. január 1-jétől 2007. január 31-ig) Németh Kristóf foglalta el a gödöllői kultúra házának direktori székét. 2007 februárja óta pedig Kovács Balázs a létesítményt működtető, önkormányzati alapítású gazdasági társaság ügyvezetője.

Amint arra bizonyára többen emlékeznek, a gödöllői kultúra házának új épületét 1981 áprilisának első napjaiban adták át, az akkori (állam)pártvezetés prominens alakjai és az objektum – téglajegy vásárlásával is támogatott – építkezésén dolgozók (kivétel a rabok) jelenlétében. Mindez 31 és fél éve történt, a 30. születésnapot azonban csak most ünneplik. A szervezők mentéségére szóljon, tavaly tavasszal erre nem igazán lett volna lehetőség, mivel a felújított és átalakított épület a hazánk európai uniós elnöksége kapcsán megrendezett gödöllői tanácskozásokat kiszolgáló nemzetközi sajtóközpontként működött.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online