FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
A Magyar Tudomány Ünnepe idei országos eseménysorozatába illeszkedik a Gödöllőn november 8-án sorra kerülő Idősek és idősödés a mai magyar társadalomban című konferencia.
A Szent István Egyetem (SZIE) Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának (GTK) Pályatervezési és Tanárképző Intézetének rendezésében lezajló eszmecsere helyszíne a felsőoktatási intézmény gödöllői főépületének földszinti rektori díszterme. A november 8-án, csütörtökön 10 órától 17 óráig tartó konferencia védnökei Asztalosné Zupcsán Erika, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságának helyettes államtitkára és dr. Villányi László, a SZIE GTK dékánja.
Délelőtt és a kora délutáni órákban számos szakmai előadást hallgathatnak meg a résztvevők. A szakemberek – többek között – beszélnek a tevékeny időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás évéről és programjairól, az idősödő munkavállalók munkaerő-piaci rugalmasságáról, az az aktív idősödés aktuális kérdéseiről, valamint az érett felnőttekkel folytatott pályatanácsadás sajátosságairól.
Jókai Anna írónő az Életút-pályázat tapasztalatait tárja fel, és megnyitják Balázs Gusztáv fotográfus „Balázs István, az ácsmester” című fotókiállítását is. A nyilvános konferencia 15 órától neves szakemberek részvételével lezajló kerekasztal-beszélgetéssel zárul a gödöllői egyetemen.