Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Újra vendégként buktak a gödöllői focisták

2012-10-28 15:48:28

Az előző fordulóban a felsőpakonyiak ellen elért magabiztos, 4-0 arányú siker, valamint a két csapat tabellán elfoglalt pozíciója (13., illetve 8.) alapján – azzal együtt is, hogy az utóbbi hetekben vendégként rendre elbukott – a gödöllői tizenegy számított a mérkőzés esélyesének.

Pest megyei I. osztályú bajnokság, 11. forduló:
Alsónémedi SE – Gödöllői SK 3-1
(1-0)

Ezt a lehetőséget azonban képtelen volt kihasználni Lilik Pál csapata, amely már a 3. percben hátrányba került. Városunk társulatának játékán ezt követően sem érződött igazán, hogy a pályán lévők mindent alárendelnének a három pont megszerzésének.

A GSK legénysége inkább a keresztpasszos megoldásokat választotta a góllal sokkal inkább kecsegtető előrejáték forszírozása helyett, amivel jelentősen megkönnyítette az amúgy is jó hatásfokkal védekező hazaiak dolgát. A gödöllői teszetoszaság odáig fajult, hogy a vendéglátók a 69. és a 74. percben duplázni tudtak.

Null-háromnál érzékelhető volt, hogy városunk formációja már csak a szépítésben bízhat, vagyis, a győzelemről le kell mondania. A becsületgólt a 85. percben sikerült elérni, amikor a csereként beállt, egykoron Gödöllőn nevelkedett Unger Ádám beállította a vendégek számára cseppet sem hízelgő végeredményt.

Tizenegy forduló alapján a Gödöllői SK együttese 15 ponttal, 16-20-as gólkülönbséggel a bajnoki tabella 9. helyén áll. Következik: Gödöllői SK – Örkény SE november 3., szombat 13.30 óra.


Pest megyei III. osztályú bajnokság, Nyugati-csoport, 10. forduló:
Gödöllői SK II. – Kisalag SC 4-2
(2-1)
Gödöllői góllövők: Tury Viktor (3), Paragi Péter.
Legéndi György együttese 16 ponttal, 20-19-es gólkülönbséggel a táblázat 5. helyezettje.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online