Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Rajtkőre állna a városi alapítvány is

2012-10-24 13:10:35

Kapós lett az uszodaépítés Gödöllőn. Az egyetem után (mellett) a város, pontosabban az önkormányzat által életre hívott Gödöllői Sport Közalapítvány is arra utazik, hogy pénzhez jusson a vállalkozások társasági adójából (TAO) a látványsportágak számára elkülönített támogatási keretből.

Első nekifutásra örömtelinek tűnik, hogy az uszoda (strand) tekintetében az utóbbi években, évtizedekben kialakult igencsak mostoha gödöllői körülményeket egyszerre több szervezet is felszámolná. Azonban, ha a színfalak mögé tekintünk, a helyzet akár veszélyes is lehet. Más szavakkal fogalmazva: előfordulhat, hogy a nagy buzgóság egészségtelen rivalizálássá fajul, és rosszul sül el.

A tervezett beruházások megvalósíthatóságának realitását alapul véve, az egyetemi fejlesztés tart előrébb, hiszen a pályázatot már befogadta a vízilabda szövetség, és a fejlesztő „csak” arra vár, hogy a polgármesteri hivatalban működő illetékes szakhatóság engedélyezze az építkezést. Ha ez megtörténik, jövő nyárra elkészülhet az uszoda az egyetemi strand területén.

Időközben a város, nevezetesen a helyi önkormányzat által életre hívott Gödöllői Sport Közalapítvány is elkezdte a saját útját járni, hogy TAO-támogatásból uszodát építsen. Ehhez – Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó bevonásával – sportfejlesztési programot dolgoztak ki, aminek jóváhagyását kérelmezték a vízilabda szövetségtől. A sikeres elbírálás érdekében az önkormányzat tagjainak dönteniük kellett arról, egyetértenek, hogy az uszoda és vízilabda csarnok a Köztársaság úti SPAR-áruház mögött, az Ipolyság és a Túróc utca sarkán lévő 1,7 hektáros városi tulajdonú területen épüljön meg, valamint arról is, hogy előzetes hozzájáruló nyilatkozatban meghatározzák az objektum létesítéséhez szükséges önkormányzati szerepvállalást (önrész biztosítása, üzemeltetési és fenntartási kötelezettségek). A városi objektum az előzetes számítások szerint 800 millió és 1 milliárd forintos költségvetésből valósítható meg. A munkálatok három évig is elhúzódhatnak, függően a remélt támogatás lehívásának és a 30 százalékos önerő biztosításának lehetőségétől.

Sok mindenről szó esett még a napirend tárgyalása során, arra azonban senki nem válaszolt egyértelműen, hogy ki(k)nek jó az uszodaépítési elképzelések párhuzamossága. A különutas megoldás melletti egyik, akár sokat sejtetőnek is nevezhető érvet Gémesi György fogalmazta meg, amikor kijelentette, hogy az egyetemi kezdeményezés esetében a terület nem felel meg a beépítési előírásoknak.

Ha ez tényleg így van, megrekedhet, ad abszurdum, ellehetetlenülhet az egyetemi uszodafejlesztés. De ne szaladjunk ennyire előre, mert a jogszabályok értelmezése és az elvi építési engedély megadása vagy elutasítása ebben az esetben nem a polgármester feladata. Még akkor sem, ha városunk első embere és a hatóság munkatársai egy épületben dolgoznak.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online