Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bemutatták az országos talajvédelmi informatikai rendszert

2012-10-19 15:41:27

Dr. Németh Tamás, az MTA főtitkára, dr. Solti László rektor és dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár (VM) egyaránt megosztották gondolataikat azon a ma délelőtti gödöllői rendezvényen, ahol bemutatták az országos talajvédelmi informatikai rendszert.


A Szent István Egyetem (SZIE) gödöllői központjának földszinti rektori dísztermében lezajlott eseményen egy olyan fejlesztés részleteibe avatták be az egybegyűlteket, ami hiánypótló és komoly áttörést jelenthet a honi agrárgazdaságban. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézet, mint projektgazda vezetésével és a SZIE (konzorciumvezető), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, illetve a Helion Kft. közreműködésével elkészült országos talajvédelmi informatikai rendszer (TDR) a kutatók szerint több szempontból is hasznos.

Részben azért, mert az alkalmazott agrotechnikai gyakorlat leírásával az üzemek termesztési színvonala minősíthető, részben pedig azért, mert a gazdálkodás következményeként fellépő talajromlásos hatások is észlelhetők. A rendszer alkalmazásával egyedi számításokkal válik értékelhetővé a gazdaságok ökológia és környezeti teljesítményének alakulása, ami – igazodva a 2013-ban induló új uniós agrárpolitika elvárásaihoz – a jövőbeli támogatás alapját képezheti.

Az informatikai fejlesztést széleskörű adatgyűjtést előzte meg hazánk teljes területén. A 2011 tavaszán és őszén lezajlott felmérésen több mint 100 szakértő közreműködött. A kutatók közel 300 mezőgazdasági üzem csaknem kétezer táblájának felvételezése során 9 ezret meghaladó vizsgálatot végeztek el, és 28 ezer felvételt készítettek. A górcső alá vett területek nagysága mindent egybevetve 250 ezer hektáros nagyságrendet tett ki.

A terepi felvételezések, a kapcsolódó laboratóriumi vizsgálatok, valamint a gazdálkodás részletes adatait központi bázisba rendezték, amihez az informatikai hátteret a Helion Informatikai Kft. egyedi fejlesztése biztosította.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online