Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Nyugdíjba vonul a VÜSZI-vezér

2012-10-18 12:32:47

Két, önkormányzati alapítású gazdasági társaság első emberét érintő kérdésben is állást foglaltak a gödöllői városatyák az október 18-án lezajlott tanácskozásukon. Két hónapra szóló mandátumhosszabbításról és nyugdíjazásról döntöttek a várost irányító grémium tagjai.

Bokor Árpád, a VÜSZI Kft. ügyvezető igazgatója október 15-én írásban jelentette be nyugdíjba vonulási szándékát, és kérte, hogy munkaviszonya közös megegyezéssel november 30-án szűnjön meg. A gazdasági társaságot, illetve annak jogelőd intézményét 1992 óta irányító vezető döntését méltányolták a gödöllői képviselőtestület tagjai, akik határozatot fogadtak el arról, hogy Bokor Árpád  két évtizedes magas színvonalú munkájáért 6 havi alapbérének megfelelő jutalmat kapjon. Ez bruttó 3.144.000 forintos különpénzt jelent a távozó ügyvezető számára, akinek utódjáról legkorábban a testület novemberi ülésén születhet hivatalos döntés.

Kovács Balázsnak, a Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft. igazgatójának november első napján jár le a megbízatása. A városvezetés pályázatot ír ki a tisztség öt évre szóló betöltésére, ám amíg ezt lefuttatják, addig – a gyakorlatban december 31-ig – Kovács Balázs a helyén maradhat. Amennyiben pályázik, gyanítjuk, ezt követően is, hiszen meglepetés lenne, ha a jelenlegi direktor nem élvezné a lokálpatrióta klubos többségű településvezetés bizalmát.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online