Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Megvariálták a Rézgombos-mélygarázs előszerződését

2012-10-01 16:41:26

A gödöllői önkormányzat és az ugyancsak helyi székhelyű ELSZER INVEST Kft. között tavaly októberben létrejött adásvételi előszerződés módosításának eredményeképpen megnyílt a lehetőség arra, hogy jövő áprilisban üzembe helyezzék az épülő Rézgombos-szolgáltatóház melletti, 74 autó föld alatti parkolását biztosító mélygarázst.

Nem titok, hogy a város hitelből fizeti ki a mélygarázs-beruházás ellenértékét, ami a korábbi egyezség alapján nettó 250 millió forint. Ennek 10 százalékát foglalóként már átutalták a kivitelezőnek, aki ügyvédje útján kezdeményezte az előszerződést módosítását. A lokálpatrióta klubos többségű gödöllői képviselőtestület tagjai által 10 igen és 2 nem szavazattal, valamint 2 tartózkodással jóváhagyott változtatás lényege: az építtető cég vállalta, hogy 2013. március 31-ig beszerzi az objektumra az ideiglenes használatbavételi engedélyt, így a felek április 15-ig megköthetik a végleges adásvételi szerződést. Magyarul: ezt követően üzembe helyezhetik a mélygarázst, ahová 74 gépjármű parkolhat le.

A fejlesztést a kezdetek óta ellenző gödöllői Fideszes képviselőknek ezúttal sem tetszett a javaslat, mondván: ideiglenes engedély birtokában életszerűtlennek tartják, hogy a szolgáltatóház-építkezés közvetlen szomszédságában zökkenőmentesen zajlik majd a mélygarázs használata. A döntés kapcsán kifejezésre juttatták abbéli gyanújukat is, hogy a szerződés módosítása főként a vállalkozó érdeke, aki ennek birtokában fedezetet igazolhat, ha hitelt kíván felvenni.

Gödöllő első embere ettől eltérő véleményen volt: ő határozottan állította, hogy jól jön a városnak, ha a mélygarázst mielőbb üzembe helyezik. Részint azért, mert bevételt termel, részint pedig azért, mert enyhíti a belvárosi parkolási gondokat.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online