Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bálint Antónia fogathajtó diadala

2012-09-17 17:52:09

Bálint Antónia nyerte a Szent István Egyetemen tizenharmadik alkalommal megrendezett baráti fogathajtó- és főzőverseny lovas számát. A megmérettetésre összesen 52 nevezés érkezett.

A kettesfogatok ezúttal is az egyetemi épületegyüttes kollégiumsora feletti küzdőtéren megépített akadálypályán mérték össze a tudásukat. A számos hírességet, újságírót, színészt, egyetemi tanárt, közéleti szereplőt is felvonultató mezőnyt segédhajtóként a csapatban világbajnok Szegedi Gábor, valamint Dallos Andor, Balogh József és Némedi István segítette a patások minél pontosabb és gyorsabb terelésében.

Három hölgy és egy férfi jutott a legjobb négy közé, így az már ekkor eldőlt, hogy Kalkó József nyeri az erősebbik nem viadalát. A döntőben Holota Beatrix és a csinos műsorvezető, Bálint Antónia fogata nézett farkasszemet egymással. Mivel Antónia hibátlan pályát ment, övé lett a végső siker, aminek értékét növeli, hogy elmondása szerint először vett részt ilyen megmérettetésen.

A gödöllői fogathajtó derbit megtisztelte jelenlétével az egy nappal korábban a Nemzeti Vágtán győztes Vass Jennifer is. A Cordoba nevű lovával ferencvárosi színekben diadalmaskodó lovasnak a fogathajtásban nem sok babér termett, hiszen négy verőhibával teljesítette az alappályát, ezáltal már az első körben búcsúzott a versenytől.


 


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online