Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Díszpolgárrá avatták Oszvald Marikát

2012-08-20 11:33:45

Két év elteltével ismét díszpolgárt avattak Gödöllőn. Oszvald Marika augusztus 20-án, a délelőtti órákban a Művészetek Háza Gödöllő épületének konferenciatermében vette át a város címerével ékesített arany pecsétgyűrűt, valamint a kitüntetést igazoló oklevelet.

Mivel a tavalyi jelöltek közül a lokálpatrióta klubos többségű településvezetés senkit nem tartott érdemesnek a legrangosabb gödöllői elismerésére, elmaradt a díszpolgár-avatási ceremónia. Idén viszont nem, mert a helyi képviselőtestület tagjai úgy ítélték meg, hogy a városunkban lévő nyaralójában szívesen időző Oszvald Mária Gertrud, közismert nevén Oszvald Marika – kiemelkedő színészi és operett-énekesi tevékenysége, példaértékű közéleti munkája, illetőleg a város iránti elkötelezettsége miatt – méltó a cím elnyerésére.

Oszvald Marika – mielőtt rákérdezett, milyen mentelmi joggal jár a díszpolgári cím – rövid köszönőbeszédében elmondta: váratlanul érte a megtiszteltetés, de nagyon örül neki. - Úgy látszik, nem volt hasztalan, amit eddig csináltam. Egyfajta megdicsőülésnek tekintem az elismerést, hiszen „valakije” lettem szeretett városomnak, és ez a jövőben is kötelez – fogalmazott a művésznő.

A Gödöllő Díszpolgára kitüntetés 1996-os újraalapítása óta tizenhatan részesültek ebben az elismerésben. Oszvald Marika olyan illusztris társasághoz csatlakozott, mint dr. Habsburg Ottó (1996), dr. Fényi Ottó (1997), Kirchhofer József (1998), dr. Mészáros István (1999), Steiner László (2000), dr. Vámos János (2001), dr. Bodó Szilárd (2002), Winkler Nándor és Heltai Miklós (2003), dr. Fallenbüchl Zoltán (2004), Szendrő Szabolcs (2005), dr. Makra Csaba (2006), Szecsődi Péter (2007), Tóth Krisztina (2008), dr. Fábri Mihály (2009), valamint Pécsi Ildikó (2010).
Az ezt megelőző, nem önkormányzati időszakból Remsey Jenő György (1977) és Csiba József (1986) díszpolgári címét tartják számon Gödöllőn. Remsey Jenő elismerését megerősítette a képviselőtestület, így a 35 évvel ezelőtt kitüntetett híres művész neve felkerül a Városháza földszintjén található díszpolgári emlékfalra.

A gödöllői képviselőtestület ünnepi ülését alig száz fő követte figyelemmel a helyszínen. Akik azonban ott voltak, azoknak megadatott, hogy vastapssal jutalmazzák a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete két oszlopos tagja, Herczenik Anna és Géczi András magyar operettklasszikusok dalaiból összeállított fergeteges előadását.

Az augusztus 20-i gödöllői ünnepi program este a főtéren folytatódott és zárult.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online