Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Idős nénit raboltak ki Bagon

2012-07-24 19:05:24

Rablás bűntette miatt indított eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettesek ellen. A feltételezett elkövetők egy idős nénit raboltak ki Bagon. Fényes nappal. A sértett a dulakodás közben megsérült.

Július 23-án, a délelőtti órákban egy 79 éves bagi néni rokonait látogatta meg a településen. Dél körül hazafelé tartott, amikor a Szent László út és a József Attila utca kereszteződésénél egy – akkor még – ismeretlen személy hátulról, a ruházatánál fogva a földre rántotta, táskáját kitépte a kezéből, majd a helyszínről a Liget utca egyik családi házába menekült be. A táskában közel egymillió forint értékben készpénz és értékpapírok voltak, mert ezeket a hölgy nem akarta a házában őrizetlenül hagyni. Az idős sértett, aki az esés következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a dulakodás közben segítségért kiáltozott.

A bűncselekmény elkövetése után néhány percen belül a helyszínre érkezetek a helyi közterületi szolgálat tagjai, akik a térfelügyeleti kamerarendszer által rögzített felvételeket visszanézték. A képeken jól látható volt, hogy a bűncselekményt két személy követte el.  A felvételek, a személyleírás, valamint az elkövetők ruházata alapján sikerült beazonosítani a bűncselekmény feltételezett fiatalkorú elkövetőit.

K. L. 14 éves és R. M. 16 éves bagi lakosok felkutatására széleskörű társadalmi összefogás jött létre. A Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője a súlyos bűncselekmény elkövetőinek elfogása érdekében jelentős rendőri erőt vezényelt a településre. A gyanúsítottak felkutatásában helyi nyomozók, járőrök, kutyás járőrszolgálat, valamint a Készenléti Rendőrség munkatársai is részt vettek. Dr. Bozsó Zoltán rendőr dandártábornokot
a bagi polgárőr egyesület vezetője ugyancsak támogatásáról biztosította, így polgárőrökkel is kiegészült az ellenőrző egység.

Az eredmény nem maradt el: július 24-én, a kora esti órákban az összehangolt  kutatás eredményeként, elsőként K. L. bagi fiatalembert fogták el a rendőrök, majd rövid idő elteltével társát is megtalálták és előállították. A nyomozók mindkét gyanúsítottat őrizetbe vették (képen), majd megkezdték kihallgatásukat.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online