Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Újabb ügyészségi feljelentés!

2012-07-18 17:22:16

Vörös István, a gödöllői önkormányzat Fideszes képviselője szerint alapos a gyanúja annak, hogy a Gémesi György polgármesterhez hű képviselők túlhatalma súlyos pénzügyi- és vagyoni károkat okozott a helyi önkormányzatnak az épülőfélben lévő Rézgombos-szolgáltatóház beruházás előkészítése és megvalósítása kapcsán.

Többek között ez derül ki a Fidesz Gödöllői Szervezete honlapján, Valaki nem mond igazat? címmel július 17-én közzétett írásból, amiben Vörös István részletesen taglalja, hogy mire alapozza feltevését.

A városatya a történtek hatására arra az elhatározásra jutott, hogy az önkormányzati vagyon hanyag kezelésének alapos gyanúja, a mélygarázs vásárlásával kapcsolatos közbeszerzési eljárás valószínűsíthető megkerülése, illetve az ELSZER INVEST Kft., mint kivitelező – a város költségvetésének terhére – jogellenes gazdasági előnyhöz történő juttatása miatt ismeretlen tettes(ek) ellen büntetőfeljelentést tesz az ügyészségen a Rézgombos-szolgáltatóház és a mélygarázs beruházás ügyében.

Bő egy hónapon belül ez már a második feljelentés, ami Vörös István nevéhez köthető, hiszen a Fideszes képviselő, párttársával, Futás Leventével az Erzsébet királyné Szálloda beruházásával és működtetésével összefüggésben felmerült, bűncselekményt feltételező kételyek kivizsgálását kérte az ügyészségtől.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online