Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Közpénz-dotáció templomra

2012-07-17 09:55:20

Hat éven belül másodszor fordul elő, hogy a gödöllői önkormányzat támogatja a Gödöllői Görög Katolikus Szervezőlelkészség templomépítési törekvéseit. Korábban térítésmentesen kapott területet a helyi hitközösség, idén júniusban pedig 5 millió forintos vissza nem térítendő anyagi dotációt szavaztak meg a városatyák.

A gödöllői önkormányzatnál hosszú évekre visszavezethető gyakorlat a helyi egyházak támogatása. Közte a templomépítés elősegítése is, hiszen évekkel ezelőtt a római katolikusok Szent Imre utcai Szentháromság-templomának létrejöttéhez, valamint a Baptista Gyülekezet Dózsa György út menti imaházának felépítéséhez is biztosított telket a városvezetés. Ebbe a körbe került be a Gödöllői Görög Katolikus Szervezőlelkészség, amikor 2006-ban térítésmentesen megkapta a Kazinczy körúti lakótelep szomszédságában található önkormányzati telekingatlant.

A templomépítés 90-95 millió forintos összegre taksált munkálatai gyakorlatilag még el sem kezdődtek, máris porszem került a gépezetbe, mert a templom szerkezetkész felépítését korábban kilátásba helyező görög katolikus vállalkozó a kivitelezés megkezdése előtt néhány hónappal anyagi okok miatt visszalépett vállalásától.

Megközelíti a 100 millió forintos kiadást az új gödöllői görög katolikus templom
(forrás: lelkészségi honlap)


A Hajdúdorogi Egyházmegye püspöke azonban a gödöllőiek segítségére sietett, és 12 millió forintos támogatása révén az alapozás tavaly decemberre megvalósult. Most úgy tervezik, hogy a templom idén októberre elérheti a szerkezetkész állapotot, ám ehhez további, részben az egyházmegyétől, részben a hívek adakozásából származó hozzájárulásra lesz szükség.

Sivadó János, a Gödöllői Görög Katolikus Szervezőlelkészség lelkésze a helyi önkormányzatra is gondolt, amikor a pénzszerzést szervezte. Kérése megértésre talált: a gödöllői képviselőtestület tagjai megszavazták, hogy a városi költségvetés tartalékalapja terhére 5 millió forintos, vissza nem térítendő közpénz-támogatást kapjon a görög katolikus templom építése.

A görög katolikus vallás gödöllői követői jelenleg a Teleki Pál téren, az egykori boltból kápolnává alakított épületben gyűlnek egybe misére. Ezt a helyszínt váltja majd fel új templomuk, ahová a környező településekről is érkezhetnek hívek.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online