Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Szálloda-ügy: büntetőfeljelentés

2012-05-10 15:58:02

Annak ellenére, hogy a társaság könyvvizsgálója csak korlátozott minősítésű véleménnyel látta el az Erzsébet királyné Szállodát működtető G-Magistratus Zrt. 2011. évi gazdálkodásának mérlegbeszámolóját, a polgármesterhez hű lokálpatrióta klubos képviselők valamennyien (10) igent mondtak az előterjesztésre. A Fidesz két képviselője nemmel voksolt, míg az MSZP és a Jobbik egy-egy delegáltja tartózkodott.

Kezdjük azzal, hogy a G-Magistratus Zrt. 2011. évi mérlegbeszámolója nem mutat teljes képet a társaság egész éves szállodai tevékenységéről, ugyanis az első négy hónap költségei és bevételi adatai – mivel akkoriban más volt a bérlő – nem szerepelnek a számhalmazban. A leírtak szerint tavaly májustól december végéig a gödöllői önkormányzat száz százalékos tulajdonában lévő cég 288,5 millió forint bevételre tett szert, miközben kiadásai 270 millió forintra rúgtak. Az egyenleg 18,5 millió forintos pozitívum. Ha úgy tetszik: nyereség.

Csakhogy a képlet nem ilyen egyszerű, hiszen a – kvázi – kedvező mutató úgy jöhetett össze, hogy a társaság egyedi és rendkívüli bevételekhez jutott, összesen mintegy 148 millió forint értékben. Ha ezt szembeállítjuk a kimutatott nyereséggel, hamar kiderül, hogy 130 millió forint körüli veszteséggel találjuk magunkat szemben.

És ez még nem minden. Négy évvel ezelőtt a G-Magistratus Zrt. akkori vezetése 45 millió forintos folyószámla-hitelt vett fel ismeretlen célra. Törlesztés nem történt, de a hitelt folyamatosan meghosszabbították. A folyamat tavaly augusztus végéig tartott, amikor a folyósító bank nem újította meg a szerződést, hanem új kontraktus megkötésére kötelezte a társaságot. Emiatt a G-Magistratus Zrt-nél likviditási gondok jelentkeztek, amin a gödöllői önkormányzattól kapott 40 millió forintos kölcsön segített.

Tavaly december végén a társaság kötelezettségei 302,2 millió forintos nagyságrendet tettek ki. Ebből 151,3 millió forint a bérleti díj hátraléka, 88,3 millió forint a Tertsch Zrt-vel szemben még a beruházás időszakából származó tartozás, 39 millió forint a folyószámla-hitel összege, míg a kauciók és az előlegek 9,3 millió forinttal gyarapítják a kötelezettségeket.

Ami a G-Magistratus Zrt. követelésállományát illeti, 95,3 millió forintról beszélhetünk. Ebbe beletartozik a korábban már említett folyószámla-hitel visszafizetésének fedezetére szánt 34,2 millió forintos ÁFA visszaigénylés összege, illetve az Öresund Holding Kft. által a társaságból kivett 47,7 millió forint és a szálloda korábbi üzemeletetőjével, a Hotel Expert Kft-vel szembeni 34,5 millió forintos követelés.

Ez utóbbi tétel további magyarázatra szorul. A Hotel Expert Kft. ügyvezető igazgatója ugyanaz a személy, aki tavaly augusztustól a G-Magistratus Zrt. vezérigazgatója. Varga Zsoltról van szó, aki a 2011-es mérlegbeszámolóban így ír a Hotel Expert Kft-vel szembeni követelésről: 100 %-os értékvesztést számoltunk el, mivel megtérülése bizonytalan. Érdeklődésünkre Varga Zsolt elárulta, hogy a Hotel Expert Kft. még létezik, tevékenységet azonban nem folytat, és varhatóan a felszámolás sorsára jut.

Nem veszünk részt a mismásolásban!
Ezekkel a szavakkal összegezte a szállodát működtető társaság mérlegbeszámolójával kapcsolatos véleményét Futás Levente (Fidesz), miután képviselőtársával, Vörös Istvánnal valóságos kérdésözönt zúdítottak a szóbeli kiegészítésében a „tiszta képet” hangsúlyozó vezérigazgatóra.

Választ azonban semmire nem kaptak a Fideszes városatyák, mert Gémesi György polgármester közölte: ez nem bírósági tárgyalás, a kérdésekre nem lehet válaszolni. Városunk első embere egyidejűleg felhatalmazta Varga Zsoltot, hogy ne válaszoljon a kérdésekre. A vezérigazgató eleget tett a polgármester kérésének.

Ezt követően Futásék bejelentették, hogy jogi lépésre szánták el magukat, vagyis: hanyag kezelés alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes vagy tettesek ellen napokon belül feljelentést tesznek az ügyészségen.

Gémesi erre úgy reagált, szakmai csapatával áll elébe a vizsgálódásnak, majd felhívta a Fideszes képviselők figyelmét, hogy jobban tennék, ha a pártérdek helyett inkább a város érdekében dolgoznának.

Az ügyészségi feljelentésre készülők hírportálunk munkatársának elmondták, pont ezt teszik, hiszen a városban élők és ide adót fizetők érdeke az, hogy mielőbb kiderüljön az igazság a helyi közélet egyik botrányává dagadt szálloda-ügyben.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online