Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Tóth Tibor lett az új alpolgármester

2012-03-01 08:57:59

Némi meglepetésre, titkos szavazással a lokálpatrióta klubos Tóth Tibort választotta meg a gödöllői képviselőtestület többsége alpolgármesternek. A ma reggeli rendkívüli ülésen Gémesi György jelöltje 10 igen, 2 nem szavazattal és 1 tartózkodással jutott a tisztséghez. Érdekesség, hogy a szavazóurnában csak 13 szavazólapot talált a bizottság, pedig az ülésen – Halász Levente hiányzása miatt – 14 városatya vett részt. Valaki tehát úgy voksolt, hogy nem voksolt.

 


Az alpolgármester-választás szükségességét az tette indokolttá Gödöllőn, hogy Gémesi György eddigi első számú helyettese, Pintér Zoltán február 8-án bejelentette lemondását a posztról, de egyéni körzetben szerzett képviselői mandátumát megtartotta.

Városunk első embere csapata legfiatalabb tagját, Tóth Tibort jelölte Pintér utódjának, aki lokálpatrióta klubos képviselőtársaitól megkapta a tisztség betöltéséhez szükséges minősített többséget. A voksolás arányából arra lehet következtetni, hogy sem a két Fideszes városatya, sem pedig az MSZP és a Jobbik egy-egy képviselője nem értett egyet a polgármester személyi javaslatával. Mi több, egyikük úgy tiltakozott, hogy nem dobta be szavazólapját az urnába.

A 30 éves, öt éve nős, egygyermekes, műszaki egyetemet végzett polgármester-helyettes a 8-as számú gödöllői választókörzet (Palotakert-kertváros) önkormányzati képviselője. Ezen kívül, 2010 őszétől a gödöllői önkormányzat ifjúságügyi tanácsnokként is ténykedett. A négy éves kora óta Gödöllőn lakó Tóth Tibor az Erkel Ferenc Általános Iskolában, majd a Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban töltötte általános- és középiskolai éveit.

Székfoglaló beszédében az újdonsült gödöllői alpolgármester úgy fogalmazott, hogy tisztában van a tisztség ellátásával járó felelősséggel, majd azt a frázisgyanús szöveget is elmondta: ajtaja mindenki előtt nyitva áll, aki Gödöllőért kíván tenni, cselekedni.

Tóth Tibor az alpolgármesteri tisztség ellátásáért havi szinten bruttó 500 ezer forintos illetményre, valamint további 100 ezer forintos költségátalányra, illetőleg hivatali mobiltelefon-használatra és saját személygépkocsi hivatalos célú használatára tarthat igényt.

A gödöllői önkormányzat eddigi és jelenlegi alpolgármesterei (1990-2012):
Fábián Zsolt (1990-2002, 2004 februárjától 2006-ig, 2010 októberétől társadalmi megbízatású alpolgármester)
Six Edit (1998-2002)
Krassay László (2006-2010)
Pintér Zoltán (2006-2012. február 29.)
Tóth Tibor (2012. március 1-jétől)

Zsebben maradt szavazócetli

Azzal együtt, hogy Tóth Tibor titkos szavazással, jogszerűen lett március 1-jén Gödöllő alpolgármestere, a voksolás eredményének (10 igen, 2 nem és 1 tartózkodás) matematikai összefüggése némi magyarázatra szorul. Főként azért, mert összesen 14 képviselő léphetett be a szavazófülkébe, de az urnában csak 13 cédulát talált a bizottság. Hogy ki lehetett a véleményét zsebben tartott szavazócédulával kifejező városatya, csak sejteni lehet. Az új gödöllői alpolgármester megválasztását nem támogató képviselőktől begyűjtött indoklásokból talán közelebb juthatunk a megoldáshoz.

Kristóf Etelka (Jobbik) azzal magyarázta tartózkodását, hogy egy ekkora város alpolgármesteri tisztségének betöltéséhez jelentős, államigazgatásban szerzett tapasztalat szükséges, amivel első ciklusát töltő képviselőtársa még nem rendelkezik. A képviselőasszony hiányolta a jelölt meghallgatásának lehetőségét, valamint az előzetes egyeztetést is.

A nemleges voksokat a Fidesz két képviselőjétől kapta Tóth Tibor. Lássuk, miért!

Vörös István:
- Bár, az alpolgármester megválasztása alkotmányosnak, jogszerűnek és Gödöllő Város Szervezeti és Működési Szabályzatának is megfelelő módon zajlott le, mégis a Gémesi György polgármester úrtól megszokott stílusban. Az ellenzék részéről előzetes egyeztetésre, vélemények kikérésére nem került sor, a rendkívüli képviselőtestületi ülésre a polgármester úr alternatíva nélkül terjesztette elő javaslatát. Ez az eljárás nem nevezhető elegánsnak és demokratikusnak sem. Emiatt nem támogattam a jelölt személyére tett javaslatot. Bízom azonban abban, hogy amit Tóth Tibor úr az alpolgármesterré történő megválasztását és eskütételét követően nyilatkozott, képes lesz megvalósítani.

Futás Levente: - A Gémesi György és csoportja által megválaszt(at)ott alpolgármesternek nincs semmilyen önkormányzati, közigazgatási tapasztalata. Koránál fogva élettapasztalata sincs. Nem tartom helyesnek, hogy egy harmincezres város esetén ilyen megfontolatlanul válaszunk felelős vezetőt. Gémesi még arra sem méltatta az előterjesztését, hogy vitára bocsássa, vagy bemutatkozzon a jelöltje. Sem kérdést, sem hozzászólást nem engedett a képviselőtestületnek. Ennyire tartja tiszteletben a képviselők véleményét. Ezért szavaztam nemmel.

Kovács Barnabás (MSZP) nem kívánt behatóan foglalkozni a történtekkel. Úgy fogalmazott: még az is lehet, hogy valamelyik csalódott lokálpatrióta fejezte ki így, leleplezhetetlenül a frusztráltságát. Az pedig, aki nem akarta leplezni a csalódottságát, el se jött az ülésre!


Valóban, Halász Levente, akit hírportálunk elemző írásában esélyesnek tartottunk az alpolgármesteri poszt elnyerésére, nem volt ott az ülésteremben. Ennek oka – a különféle, jobbára sértődöttségre utaló összeesküvés-elméletek ellenére – prózai. A képviselő megbetegedett, így a távozó alpolgármester előző napi búcsúztatásán sem vett részt.


 


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online