Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Az elrontott első kanyar…

2012-02-21 08:03:46

Gémesi György egy korábbi, hírportálunknak adott interjújában úgy vélekedett: tévednek azok, akik veszteségesnek véleményezik az Erzsébet királyné Szálloda működését. A polgármester az elmúlt évre 60, az ideire 30 millió forintos eredményt vizionált. Ehhez képest ő is igennel szavazott a hotelt működtető, önkormányzati tulajdonú G-Magistratus Zrt. 2012-es üzleti tervére. Pedig abban 100,2 millió forintos veszteségprognózis szerepelt.

Adódik a kérdés: lehet ekkorát tévedni? Szabad ekkorát csúsztatni? Feltehetőleg nem. A számháborút főként a társaság által az önkormányzatnak fizetendő bérleti díj zavarja össze. Ha ez nem – vagy nem több tízmillió forintos összegű – lenne, elérhetővé válhatna a nyereséges üzemeltetés. De van, mert a városnak törlesztenie kell a részvények vételárát (idén közel 43 millió forint), és ezzel kapcsolatos kamatterhek is akadnak jócskán (idén 113,2 millió forint). Összegezve: a több mint fél évtizede elfogadott, állagjavítást is célzó beruházás pénzügyi konstrukciójából eredően ezeket a terheket cipeli a szállodát üzemeltető cég, amelynek várhatóan ebben az évben is szembe kell néznie a saját tőke csökkenés mértékének növekedésével.

Hírportálunk kíváncsi volt, miként látják a gödöllői Erzsébet királyné Szálloda helyzetét a helyi önkormányzat nem lokálpatrióta klubos tagjai, akik közül a Fideszesek nemmel szavaztak a G-Magistratus 2012-es üzleti tervére, míg a Jobbikos és az MSZP-s képviselő tartózkodott. Íme, a véleménycsokor:

Kovács Barnabás (MSZP): - Mindenekelőtt szögezzük le: az előterjesztett üzleti terv szerint a szálloda a 2012-es évet százmillió forintos veszteséggel zárja! Az ugyanis közgazdasági nonszensz, amivel az előterjesztő érvelt, miszerint „ha nem számítjuk bele” a hiteltörlesztést, akkor pozitív a mérleg. Mindenki tudja – az egyéni vállalkozó helyi fodrásztól a MOL Zrt-ig –, hogy egy vállalkozás eredményét az ÖSSZES költségének és bevételének az egyenlege adja. Nem lehet azt mondani, hogy „…ja, akkor ezt a költséget most nem számítjuk bele, és mindjárt szebben mutat az eredmény.” Ilyen nincs. Tehát bárki bármit mond, a tény attól még tény marad: a szállodát üzemeltető önkormányzati tulajdonú társaság 2012-es üzleti terve 100 millió forint veszteséget tartalmaz. Nekem pedig mindig az volt, és ma is az a határozott véleményem, hogy közpénzekből tulajdonolt gazdasági társaság veszteséget tartalmazó üzleti tervét – mivel a veszteség egyben vagyonvesztést is jelent – nem támogathatja felelős önkormányzati képviselő.
Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a veszteség nem a jelenlegi menedzsment hibája és felelőssége. Így, ebből a szempontból még akár logikai alapja is lehetne a hiteltörlesztés kérdését különválasztani igyekvő megközelítésnek. Csak éppen nem azoknak a szájából, akik rossz döntésükkel ezt a veszteséget előidézték! 2005-ben, az önkormányzati döntés tárgyalásakor folyamatosan és minden csatornán elmondtuk, hogy a szállodaépítés támogatható, de a hozzá kapcsolt pénzügyi konstrukció katasztrofális. Katasztrofális, mert évtizedekre aláássa a város pénzügyi helyzetét. Ekkor hangzott el az azóta sokszor idézett polgármesteri mondat, miszerint: „A projekt egy forintjába sem kerül majd a városnak.” Hát, látjuk. Nem örülök, hogy megint nekünk lett igazunk. A hat évvel ezelőtti „szellemi rövidlátás” súlyos teherként nehezedik Gödöllő, az itt élő emberek vállára. És ez még legalább húsz évig így marad, míg a hitel le nem jár.
Visszatérve a szálloda 2012-es üzleti tervéhez. A helyzet olyan, mint egy útvonaltérkép. Ha az első elágazásnál rossz irányba fordulsz, akkor utána már hiába csinálsz mindent precízen a leírtak szerint, nem fogsz célba érni. Látom és értékelem, hogy a szálloda jelenlegi menedzsmentje próbálja megoldani a megoldhatatlant, komoly erőfeszítéseket tesz, hogy „helyes irányban tartsa a járművet”. Csak hát, az az elrontott első kanyar…
Fentiek miatt a szálloda 2012-es üzleti terve számomra egyrészt elfogadhatatlan volt, másrészt a teljes elutasítást nem tartottam volna korrekt döntésnek. Maradt a tartózkodás.

Kristóf Etelka (Jobbik): - A G-Magistratus Szálloda Zrt. üzleti tervének elfogadásától azért tartózkodtam, mert nem látom meggyőzőnek annak könyvvizsgálói véleményezését, különös tekintettel a következő mondatra: „A bevételek nem biztosítanak elegendő fedezetet a költségekre.”

Pénztemető lett az egykori patkányfészekből? Ráadásul, a kivitelezési munkák sem voltak tökéletesek: a külső falfelület jelentős részét már javítani kellett, és a nyílászárókkal is akadnak gondok


Vörös István (Fidesz): - Nincs mit szépíteni a dolgon: az épület felújításához és a szállodafunkció működtetéséhez rendelt pénzügyi konstrukció megbukott! A 2027-ig érvényes szerződés súlyosan veszélyezteti a város rövid- és hosszú távú működését, aminek következményeiért a jelenlegi városvezetés felelősséggel tartozik! Lehet takarózni a gazdasági válsággal meg mindenféle megfoghatatlan érvekkel, ám ezek csak a gödöllői közvélemény megtévesztésére alkalmasak, a valódi probléma kezelésére nem jelentenek megoldást.

Futás Levente (Fidesz): - Túl azon, hogy a társaság folyamatos tőkevesztést él meg, hiszen az 1,5 milliárdos részvénycsomag értéke mára már csak 1,3 milliárd forint körüli, sajnos, beigazolódott, hogy rossz volt az idestova 7 évvel ezelőtt megszületett döntés. Ennek a levét isszuk most. Akkoriban, mint a városfejlesztési bizottság külsős tagja, jeleztem, hogy a polgármester és csapata által favorizált pénzügyi konstrukció rendkívül kockázatos. Ezt azonban nem akarták meghallani. Gyanítom, elsősorban azért, mert a Gémesi György és szavazógép csapata választási esélyeinek egyik zálogaként kezelt látványberuházás mielőbbi végrehajtása fontosabb volt, mint a felelős gondolkodás.Amikor érveltem ellene, azt a válasz kaptam „majd a választásokkor a Fidesznek is jól fog jönni”! Dávid László, a Fidesz akkori képviselője, aki beletartozott a szavazógépezetbe, meg is szavazta. Hát, legyen az ő felelősségük! Ma a város, a veszteségfinanszírozáson keresztül, minden vendégéjszakához hozzátesz 5-6 ezer forintot a közpénzből. Ráadásul, hitelből!


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online