Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kivonul a VÜSZI az egyetemi strandról

2012-02-14 16:04:29

A Gödöllőn a városgondnoki teendőket ellátó, önkormányzati alapítású VÜSZI Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. kevesebb mint 571,5 millió forintos bevételt remél 2012-re, miközben tervezett kiadásai meghaladják az 593,5 millió forintot. A két összeg egyenlege 22,1 millió forintos veszteség. A társaságot a gödöllői költségvetés 462 millió forinttal támogatja ebben az évben. Csaknem 40 millió forinttal többel, mint tavaly.

A 22 millió forintos veszteséget az eddigi fejlesztésekből adódó értékcsökkenési leírás önkormányzati finanszírozásának hiányával, valamint a Liget utcai csatorna eredménytartalékból történő megépítésével magyarázzák az cég illetékesei. Azt pedig, hogy mitől ugrott meg az elmúlt esztendőhöz képes mintegy 40 millió forinttal a közpénz-dotáció igénye, főleg a parkfenntartási feladatok bővülésével indokolják. Dolgozói létszámát tekintve is gyarapodik 2012-ben a VÜSZI: a tavalyi 85 fővel szemben, idén 96-an kapnak majd munkát a társaságtól.

Végigfutva a cég által végzett alapfeladatokat, a parkfenntartásra 196,4 millió forintot, közfoglalkoztatásra 11,6 millió forintot, a közterület fenntartásra (út-híd) 167,3 millió forintot, gyepmesteri tevékenységre 11, millió forintot, temetőfenntartásra 23,1 millió forintot költhetnek ebben az évben.

A parkfenntartási költségek legjelentősebb tételei a fű- és gyepvágás (nettó 57,6 millió forint), a növényápolás (nettó 46,1 millió forint), illetve a közterület takarítás (nettó 27 millió forint), de a városi rendezvények is várhatóan elvisznek 7, 2 millió nettó forintot ebben az évben.

Csaknem 12,5 millió forint juthat idén az aszfaltburkolatú utak karbantartására és kátyú-mentesítésére a közterület fenntartási keretből, míg a napjainkban igencsak aktuális téli csúszásmentesítésre nettó 46,3 millió forint költhető el.

A vállalkozási feladatok közül a legnagyobb volumenű a fizetőparkolók működtetése, ami 69,2 millió forintba kerül, ám előreláthatólag 3,3 millió forintos nyereséget termel éves szinten. Tavaly óta újdonság a cégnél a Táncsics Mihály úti sportcentrum üzemeltetése, amit – nullszaldós gazdálkodással – 32,6 millió forintból szándékoznak megvalósítani.

Egyfajta veszteségként könyvelhető el a korábbi évekhez képest, hogy 2012-ben – több mint egy évtized után – a VÜSZI Kft. megszünteti az egyetemi strand működtetését. A döntés okát pénzhiánnyal magyarázták.
Hogy mi lesz a város egyetlen szabadtéri vizes objektumának sorsa, egyelőre nem tudni. Érdeklődésünkre a Szent István Egyetem munkatársától azt a választ kaptuk, hogy megvárják a polgármesteri hivatal értesítését, és csak ezt követően foglalkoznak érdemben a kérdéssel.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online