Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Viharban vagyunk…

2012-01-03 14:11:44

Körzetünk országgyűlési képviselője, Vécsey László úgy gondolja, hogy az elmúlt év első számú pozitív töltetű országos eseménye a 2012. január 1-jén hatályba lépett új alaptörvény elfogadása volt. Mások – gondoljunk csak a tegnap esti, Operaház előtti tüntetésre – nem osztják ezt a véleményt. A Fideszes honatya szerint sokat kell még tenni azért, hogy Gödöllő a maga javára fordítsa az uniós elnökségi félév során megszerzett ismertség előnyeit, és úgy véli, a helyi önkormányzatban a központi Fidesz instrukciói nélkül dolgozó képviselőik által feszegetett gödöllői ügyek addig nem ügyek, amíg tényekkel nem bizonyítottak.

- Képviselő Úr! Sok mindent el lehet mondani a 2011-es esztendőről, de talán azt a legkevésbé, hogy nem volt mozgalmas. Ha az országban és a választókerületében élők sorsának változásával kapcsolatosan külön-külön kiragadnánk egy-egy pozitívumot és negatívumot, mi lenne az.
- Országos szinten a legnagyobb horderejű és egyértelműen pozitív töltetű esemény az új alaptörvény, a Húsvéti Alkotmány elfogadása, ami január elsejével hatályba lépett. Választókerületi, ezen belül gödöllői szinten pedig az uniós elnökségünk fél éve, ami térségünk számára új esélyt kínált és távlatokat nyitott.
A mérleg negatív serpenyőjének legsúlyosabb eleme az ország felelőtlen és mértéktelen eladósításából következik. Amit elrontanak, kétszer annyi időbe telik rendbe hozni. A balliberális kormányzás következményeit nyögjük évek óta, a bajok térségenként némi eltéréssel, de lényegében ugyanúgy sújtják az önkormányzatokat, az intézményeket, a devizában eladósodott családokat, a vállalkozásokat. S mindezt még súlyosbítja az euró-övezet pénzügyi válsága, a világszerte érzékelhetően fokozódó bizonytalanság, ami egyre inkább beköltözik mindennapjainkba.

- Szűkítsük a kört. Az első félévben Gödöllő az uniós elnökség kiemelt rendezvényhelyszíne volt. Ön szerint érezhető már ennek a hozadéka, vagy még várni kell arra, hogy beérjen a hírnév?
- Az elnökségi fél évnek köszönhetően Gödöllőt mind Magyarországon, mind Európában lényegesen többen tudják elhelyezni a térképen. A megnövekedett ismertség nagyon jó alap, amire építeni lehet. A „beérlelés” érdekében az önkormányzatnak, a helyi vállalkozásoknak és civil szervezeteknek, minden gödöllőinek sokat kell és érdemes tennie. Az állam a kastélyon keresztül továbbra is segíti ezt a folyamatot, de szerepet vállal, például, a Szent István Egyetem megerősítésében, vagy az uniós vasút rekonstrukciós projekt keretében Gödöllő közlekedésfejlesztésében is.

- Az év folyamán a gödöllői önkormányzat Fideszes képviselői több esetben is bírálták a lokálpatrióta klubos többség javaslatait és döntéseit. A kritikákra reagálva, Gémesi György polgármester rendszeresen arra hivatkozott, hogy a kormány szűkíti, korlátozza az önkormányzat mozgásterét. Sőt, olyan is elhangzott, hogy kiszámíthatatlanná teszi a gazdálkodás körülményeit.  A polgármester szándéka nyilvánvalónak látszik: elterelni a figyelmet a helyi anomáliákról. Az azonban eddig nem derült ki, hogy a két képviselő véleményével miként azonosul a helyi vagy a központi Fidesz.
- A szélsőbaltól, a megélhetési lokálpatriotizmuson át, a szélsőjobbig igen dús a potenciális magyarországi „olajfa” lombozata. Természetesnek tartom, hogy a nemzeti, keresztény, konzervatív, nevezzük úgy, a jobbközép kormányzás bukását akarók körébe tartozók – köztük polgármesterek is – mindenért a kormányt kritizálják. Nem vállalkozom annak megítélésére, hogy Gödöllő esetében ezen parttalan kritika mögött vajon van-e az Ön által nyilvánvalónak mondott hátsó szándék, de az állandó kormányra mutogatás kétségkívül alkalmas eszköz a figyelem elterelésére. Ami a két képviselőnket illeti: ők végzik a vállalt munkájukat az önkormányzatban. Szabadon, a legjobb belátásuk szerint döntenek arról, hogy az egyes helyi ügyeket miként ítélik meg. A helyi szervezetünknek beszámolnak ezekről, a kialakuló vita vagy inkább párbeszéd segíti őket álláspontjuk formálásában. A „központi Fidesz” a helyi politizálást teljes mértékben a helyi képviselőire bízza.
Az állandó kormányra mutogatás kétségkívül alkalmas eszköz a figyelem elterelésére

- A Fidesz által delegált városatyák főként a szálloda üzemeltetési konstrukciójának folyamatos veszteséget eredményező hiányosságaira, illetve a Rézgombos Üzletháznál közbeszerzés nélkül közpénzből kialakítani tervezett mélygarázsra fókuszálnak. Mi a véleménye ezekről az ügyekről?
- Képviselőink nyilván alapos megfontolás után döntenek arról, hogy mely ügyeknek szentelnek kiemelt figyelmet. Az említett két ügy volumene jelentős tétel a város költségvetésében, de a térség turisztikai, gazdasági életére is hatással lehet. Feltétlenül szükséges tehát, hogy két képviselőnk minél jobban megismerje. Részletekbe menően világosan kell látniuk, részben képviselői lelkiismeretük megnyugtatására, részben pedig azért, mert esküvel kötelezték el magukat a város szolgálatára. Ez utóbbinak efféle ügyekben úgy tudnak eleget tenni, ha a gödöllői közvéleményt hitelesen, megalapozottan tájékoztatják a fejleményekről.
Azt látom, hogy nincsenek könnyű helyzetben. Elmondásuk szerint a város vezetésétől a kormányhivatal felszólítása ellenére is vontatottan, nem teljes körűen kapják meg az ügyek dokumentumait, noha ezeket képviselőként első szóra meg kellett volna kapniuk. A releváns információk visszatartását, cseppenként adagolását nem sorolom az elegáns vezetői eljárások közé, a gyanakvás oszlatására, például, egyáltalán nem alkalmas módszer, de önmagában nem bűncselekmény. Az egyelőre homályos részletek, megválaszolatlanul hagyott kérdések ellenére, Gödöllő érdekében bízom benne, hogy ezek az ügyek nem „ügyek”, és amíg az ellenkezője tények által bizonyítást nem nyer, addig nem is tehetek másként.

- A választási törvény módosításával megváltoznak a körzetbeosztások is, és nagy az esélye, hogy megszűnik a funkcióhalmozás, azaz: polgármester nem lehet majd országgyűlési képviselő is. Hogyan készül az új helyzetre?
- Tényleg új helyzet lenne? Már a választási kampányban írásba adtuk, hogy ezt a Horn-kormány idején, szocialista politikai haszonszerzés céljából törvénybe foglalt álláshalmozási lehetőséget megszüntetjük. Amikor az új választási törvényt, illetve az új önkormányzati törvény összeférhetetlenségi szabályait én magam is megszavaztam, ezzel csupán az egyik választási ígéretünket teljesítettük. Szívfájdalom nélkül.
Vallom, mert megtapasztaltam, hogy amint az ember a hivatását, úgy a feladat is megtalálja az emberét. Akár új körzethatárok között is. Nem kergettek az asztal körül, hogy polgármester, országgyűlési képviselő, vagy bármi egyéb legyek. Ha eljön az ideje, a választópolgárok fognak dönteni, hogy elfogadják-e tőlem az ilyen vagy olyan további közszolgálatot, amennyiben ismét választott tisztségviselőnek jelentkezem.

-  Ilyenkor, egy új év kezdetén nem ördögtől való, hogy üzeneteket fogalmaznak meg az emberek. Javaslom, használjuk ki az alkalmat. Mit üzenne 2012-re a választókerület polgárainak?
- Egy hasonlattal élnék: 2012-re biztosan érvényes lesz, remélem, minden kedves olvasó megérti. Viharban vagyunk. A látótávolság arasznyira csökkent. Össze kell kapaszkodnunk, családdal, barátokkal, munkahelyeken. Talpon kell maradnunk és megőrizni a reményt, hogy Isten segítségével, a magunk erejét beleadva ez a vihar is elmúlik egyszer. Bíznunk kell abban, hogy a kapitányi hídon értünk dolgoznak, nem tévesztik szem elől, hogy mit szeretnénk, mi válik javunkra, és nálunk messzebbre látva, jól jelölik ki az irányt, hogy elkerülhessük a zátonyokat. S végül ügyelnünk kell arra, hogy energiáinkat jól osszuk be, amikorra feltisztul az új korszak látóhatára, maradjon bennünk derű, akarat és erő az új világot hosszú távra stabilabban, jobban berendezni annál, amilyen a mögöttünk hagyott régi volt.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online