Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Minibár-csere a szállodában

2011-11-24 09:49:41

Varga Zsolt, a gödöllői Erzsébet királyné Szálloda időközben vezérigazgatóvá avanzsált vezetője már egy tavaszi rendezvényen jelezte, hogy a vendégek sokat panaszkodnak a szobákban elhelyezett zajos minibárokra.

Miután a hotelt üzemeltető, önkormányzati tulajdonú G-Magistratus Zrt. feletti stratégiai irányítást néhány hónapja ténylegesen is átvette a város, úgy tűnik, elhárult az akadály annak, hogy a vendégbosszantó hűtőszekrényeket újak váltsák fel a 2008 márciusában átadott belvárosi szálloda lakrészeiben.

A komfortérzet-javító feladat végrehajtása szeptember végéig nem kezdődött el, de jó esély mutatkozik arra, hogy még ebben az évben megvalósuljon a minibár-csere első üteme. Erre enged következtetni az a mondat, ami az Erzsébet-hotel ez évi, július és szeptember közötti időszakra vonatkozó gazdasági tevékenységét feltáró tájékoztatóban szerepel. A fejlesztés bruttó értéke megközelíti a 3 millió forintot.

A gödöllői szálloda – sajátos pénzügyi konstrukciója miatt rentábilisnak egyelőre nem nevezhető – gazdálkodásával kapcsolatosan érdemes megemlíteni, hogy a társaság könyvvizsgálója miként vélekedett a 2011-es esztendő harmadik negyedéves mutatóiról. Íme, a szó szerinti összegzés:
„A III. negyedéves beszámolóban 53.333.000 forint mérleg szerinti nyereséget mutatnak ki, amely nem tartalmazza a bevételek és költségek teljes körű időbeli elhatárolását, valamint a várható számvitel-politikai változások és értékelések eredményt módosító tételeit. Az üzemi szintű bevétel 95.514.000 forint összegben, a költség és ráfordítás 139.476.000 forint összegben realizálódott, így az üzemi szintű veszteség 43.962.000 forint.”


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online