Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Maradnak a fejlesztgetések

2011-11-18 14:47:18

Függetlenül attól, hogy a november 16-án megtartott gödöllői közmeghallgatás vezető témája a helyi kerékpározás jelenének és jövőjének kivesézése volt, a rendezvény elején egyéb, közérdeklődésre számot tartó kérdések is szóba kerültek.

Az alaphangot Gémesi György polgármester bevezetője jelentette, amiben – többek között – elhangzott, hogy az önkormányzati törvény változtatásának a jelenleg ismert tervezet szerinti elfogadása esetén nem csak a feladatok száma csökken a helyhatóságok számára, hanem az anyagi forrás is szűkebb lesz.

Városunk első embere úgy számol, hogy Gödöllő mintegy 500 millió forinttal kevesebb bevételre számíthat. Gémesi hozzátette: ebből uszkve 200 millió forint a nadrágszíj további meghúzásával talán „kigazdálkodható”, ám a fennmaradó 300 millió forintos összeg „hiányozni fog, de nagyon”. - Maradnak a fejlesztgetések – zárta ezzel kapcsolatos gondolatait a gödöllői főpolgár.

Az özönszerűnek nem mondható lakossági felvetésekre adott válaszokból az is kiderült a közmeghallgatáson, hogy:
- a házszámok kihelyzezése kötelező,
- utána kell járni, miért száradnak ki a fák a megújult alsóparki sétánynál,
- városunkat nem veszélyezteti a szmogriadó elrendelése,
- nem elképzelhetetlen a máriabesnyői buszjáratok menterendjének kisebb módosítása,
- erősen gondolkodnak a szelektív hulladékgyűjtés háztartásonkénti bevezetésén.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online