Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Nem kell a fellegekben járni

2011-11-03 03:20:40

Finoman fogalmazva is alaposan felkavarja az állóvizet a parlamentben kétharmados többséggel rendelkező Fidesz-KDNP kormánykoalíció. Ők a múltból ránk maradt rendszerek megújításának, az intézkedéseiket ellenzők pedig megszorításnak nevezik a tervezett változásokat. A reform alá eső területek egyike az önkormányzati szektor, aminek javasolt átalakítása heves vitákat szült az elmúlt hetekben, hónapokban. Vécsey László, választókerületünk Fideszes országgyűlési képviselője egyben a szomszédos Szada polgármestere is. Kettős szerepe kapcsán arra kértük, reagáljon néhány, az önkormányzati rendszer tervezett módosítását ért kritikára, bírálatra.

- Képviselő úr! Gémesi György egy interjúban úgy fogalmazott, nem áll szándékában kultúrfelelősnek lenni, szemetet kivitetni, vagy iskolai wc-t kifestetni, amennyiben a parlament elfogadja az új önkormányzati törvényt. Valóban ez vár a polgármesterekre?
- Az új önkormányzati törvény változást hoz az önkormányzatok világába. Egyebek mellett éppen ez a célja. A változó keretek között, a megújuló feladatrendszerben is közvetlenül választott polgármesterek vezetik majd az önkormányzatokat. A polgármesteri hivatás továbbra is szolgálat marad, a választói, települési közösség szolgálata. Ha valakinek derogál, hogy a megváltozott körülmények között szolgáljon tovább, az legfeljebb nem indul a választáson. Kétezer néhányszáz kistelepülési polgármesternek a jelenlegi rendszerben sem adatott meg, hogy a fellegekben járjon, eddig sem ugrott el a kérdésben felsorolt feladatok elvégzése elől.

- Gödöllő első embere azt is rendszeresen elmondja, hogy a kormány az önkormányzati rendszer ledegradálására készül, és megvalósulhat az önkormányzatiság Európában sehol sem jellemző politikai centralizációja.
- Például, a franciák vagy a németek évtizedek óta efféle, a magyar önkormányzatiság felől tekintve „ledegradált” rendszerben élik meg az önkormányzatiságot. Ha valakinek úgy tartja kedve, nevezheti ezt éppen politikai centralizációnak is, de ettől még a francia vagy a német modell semmivel sem értéktelenebb, vagy antidemokratikusabb, mint a magyar. Viszont kétségkívül sok tekintetben hatékonyabb.

- Gémesi a köztisztviselőkért is aggódik, és attól tart, hogy az illetmények csökkenése miatt többen is elhagyhatják a pályát, illetve a képzett közigazgatási szakembereknek nem lesz vonzó a hivatali munka. Jogos a félelme?
- A formálódó új rendszer is a képzett, gyakorlott, hivatásukat szerető emberek munkájára fog építeni. Ha azonban hatékonyabb államot szeretnénk, már pedig ezt muszáj célként kitűznünk, ahhoz karcsúbb igazgatás tartozik. Fel kell készülnünk arra, s nem csak a köztisztviselőknek, hogy aki marad, az bizony többet kell dolgozzon ugyanannyi vagy kevesebb pénzért. Aki viszont piacképes szaktudással rendelkezik, azt segíteni kell abban, hogy a továbbiakban ne az adóforintokból működtetett állam legyen a munkáltatója, hanem a szabad piacon érvényesüljön. Mivel ezt nyilvánvalóan nem lehet egyik napról a másikra elérni, ezért a köztes helyzetbe kerülők, az úgynevezett, „Híd program” állományába tartoznak majd, aminek keretében állami segítséget kapnak a munkaerő piacra történő kilépéshez, tehát senki nem marad egy percre sem az út szélén.

- Ön megszavazza az önkormányzati törvény tervezett változtatásait? Úgy is felmerülhet a kérdés: a polgármesteri vagy a parlamenti képviselői énjére hallgat?
- Országgyűlési képviselőként köteles vagyok országszintű összefüggésekben gondolkodni és ezeket minden magán- és csoportérdek fölé rendelni. Amikor a nyugdíj korkedvezmények megszüntetésére igen gombot fogok nyomni, tisztában vagyok vele, hogy egyben a saját polgármesteri korkedvezményem eltörlésére is szavazok. Nem kétlem, hogy velem együtt a több mint nyolcvan képviselő, akik egyben polgármesterek is, mindannyian felül fogunk emelkedni a közvetlen személyes érdekünkön. Az önkormányzati törvény kapcsán ugyanez az álláspontom.
A törvény még csupán tervezet, nincs elfogadva. Van rajta bőven javítani való. Mondhatom, hogy módosító indítványaival egyik polgármester- és képviselő-társam sem azon dolgozik, hogy saját érdekeit érvényre juttassa benne, hanem, hogy a készülő törvény alkalmas legyen az ország egészének érdekét, a jövőnket optimálisan szolgálni.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online