Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kivel tovább gödöllői MSZP?

2011-10-27 14:23:39

Az utóbbi napok belpolitikai eseményeinek egyik legtöbbet taglalt fejleménye, hogy hazánk egykori miniszterelnöke (2004-2009), Gyurcsány Ferenc és további kilenc képviselőtársa elhagyta a Magyar Szocialista Párt (MSZP) parlamenti frakcióját. Mielőtt ez megtörtént volna, az ex-kormányfő Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép pártot (DKP) hívott éltre.

A történések fontos kiindulópontja volt, hogy Gyurcsányék szeptember 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában hozták nyilvánosságra – akkor még a Demokratikus Koalíció Platformja nevében – azt a 22 pontból álló kiáltványt, aminek lényege: Orbánnak mennie kell!

Ma már köztudott, hogy a DKP nem csak legfőbb politikai riválisát ostorozza és szervezi annak demokratikus ellenzékét, hanem jókora fejtörést okoz az MSZP-n belül is. Mi a helyzet Gödöllőn? Kivel tart a szocialista párt helyi szervezete? Azaz: Ferivel vagy Attilával vannak a gödöllői párttagok? Ezekre a kérdésekre kértünk választ Fogarasiné Deák Valériától, az MSZP Gödöllői Szervezetének elnökétől.

- A gödöllői MSZP-szervezet november 3-án tart taggyűlést, akkor fogjuk megbeszélni a kialakult helyzetet. A kérdés, amit megvitatunk, azonban nem pontosan egyezik a feltettekkel. Egyfelől olyan, hogy a gödöllői MSZP egységesen megy vagy marad, szinte biztosan nem lesz. Személyes döntést hoz majd mindenki, meghallgatva, megismerve, mérlegelve a többiek álláspontját is.
Másrészt, a döntés nem személyekről – vagyis, hogy ki kivel tart – szól elsősorban. Bonyolultabb és egyszerűbb is egyben. A kérdés nem Attiláról és Feriről szól, hanem politikai tartalomról, elkötelezettségről, felelősségről.
Én úgy vélem, hogy bárki, bárhogyan dönthet, de az együttműködési készséget meg kell őriznünk. Összefogásra késznek és képesnek kell maradnunk sok másokkal, és különösen egymással, ha valóban felelősek vagyunk.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online