Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Elcsent napok könyve

2011-08-28 11:37:29

Alig egy hónapja mutatták be a máriabesnyői kegyhely történetéről szóló könyvet, ami a szakmai vélemények szerint úttörő vállalkozásnak számít. A jeles egyháztörténész, Puskely Mária szerint „Történelem, művészettörténet, egyháztörténet, szerzetesség-történet... – a magyar történelem 250 éves keretében”, és mint ilyen, egyedülálló a hazai kegyhelyeket feldolgozó munkák között. Hogyan született, hogyan készült? Egyebek mellett erről is beszélgettünk a szerzővel, Varga Kálmánnal.

- Sokan voltak a könyv bemutatóján, és nagyon sok dicséretet hallhattunk a kötetről. Gondolom, Önnek is jól estek Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és mások elismerő szavai.
- Persze, kinek ne hízelegne, ha a munkájáról jót mondanak… A titka ennek, legalábbis a visszajelzésekből erre következtetek, az a meglepetés, hogy nem csupán egy építéstörténetet vagy leírást kapnak az olvasók a kezükbe, hanem egy teljes históriát, ami a kegyhely negyedévezredes életének minden mozzanatát próbálja bemutatni.

- Mikor kezdte a munkát?
- Már a kilencvenes években dédelgettem a gondolatot, hogy majd fel kellene dolgozni ennek a különleges szakrális helynek a históriáját, de végül csak 2005-ben kezdtem el a kutakodást. No, nem naponta foglalkoztam vele, hiszen a mindenkori hivatásom nagyon lekötött, így csak 3-4 éve „gyorsítottam”, mikor Zombori István, a METEM kiadó vezetője vetette fel, hogy ők kiadnák ezt a munkát. Úgyhogy, ha az elmúlt pár évben volt szabad hétvégém vagy estém, egy-egy kiszakítható napom, ezzel foglalkoztam. De mielőtt valaki azt hinné, bármiféle kényszert jelentett volna ez nekem, hadd mondjam el, nagy kedvvel, sőt örömmel dolgoztam, és most kicsit sajnálom is, hogy a kiadással lezárult ez a munka.

- Avasson be: hogyan készül egy ilyen kötet?
- Nehéz ezt néhány mondatban összefoglalni. A legtöbb időt nekem a kutatásokra kellett fordítani, és nem is annyira a levéltárakban, illetve más archívumokban lévő források vagy ábrázolások feltárása és elemzése volt időigényes, hanem – mivel a legutóbbi évtizedekről is szólni akartam –, a még élő szereplők vagy szemtanúk utáni „nyomozás”. Képzelje el, találkozom, mondjuk, valaki nevével az 1940-es évek forrásaiban, aki fontos szerepet játszott az akkori eseményekben. Talán még élnek leszármazottai, akik őrizhetnek róla-tőle képeket, iratokat vagy adatokat. Ezért az ember elindul az apró nyomokon, bízva a sikerben. Aztán ha szerencséje van, hónapok sziszifuszi munkájával megtalálja az utódokat, és ha Fortuna szorosabban mellé áll, még egykorú dokumentumok is előkerülnek. Ilyen szerencsém volt, például, egy galgamácsai családdal, ahol az öreg fényképek és papírok között volt, amit kerestem. De van, amikor hiába minden, nem sikerül fellelni, akit, vagy amit keres az ember. Voltak ilyen kudarcaim is.
Az adatok, tények rendezése és értékelése legalább ennyire izgalmasnak mondható, hiszen számos új, olykor meglepő következtetésekre lehet jutni. Valójában ez az igazi agytorna, hiszen a tudományosság alapvető igénye nem enged csűrés-csavarást, és ha valamire nem lehet precíz választ adni, inkább nyitva kell hagyni az adott kérdést. Kerültem ilyen helyzetbe is. Például, egyes építéstörténeti vonatkozásokban, mert bizonyos részletek tisztázáshoz régészeti ásatásokra lett volna szükség. Az írás az előzőeknél valamivel könnyebb műfaj, bár ez is a tények és gondolatok rendezésének fontos eszköze. Ráadásul, én elég nehezen írok, százszor is javítgatok a szövegeken, képes vagyok egy-egy kifejezésen napokig molyolni. Azt viszont örömmel konstatáltam, hogy az efféle kínlódás nem érződik a szövegen.

- Akadályokkal találkozott?
- Nem, legfeljebb saját ügyefogyottságommal vagy képességbeli korlátaimmal. Mind a kutatás, mind a könyv kivitelezése során csak segítőkészséggel és önzetlenséggel találkoztam. A bemutatón is mondtam, hosszú lenne felsorolni, ki mindenki segített vagy támogatta anyagilag is a könyv megjelenését, így most is hadd mondjak csupán általánosságban, de őszintén köszönetet nekik.

- Nem tudom, megkérdezhetem-e, hogyan fizetik az ilyen munkát…
- Miért ne? Általánosságban azt tudom mondani, hogy ebben a szakmában megalázóan alacsonyak a honoráriumok, ám ennek okait ehelyütt ne boncolgassuk. Ami pedig a besnyői könyvet illeti, egyszerű a válasz: semmiféle tiszteletdíjra vagy juttatásra nem tartottam igényt. Tudja, én már hosszú évek óta csak lakom, de nem élek Gödöllőn, és már nem is figyelem, mi történik ebben a városban. Nem akarok szentimentális lenni, de mégis úgy éreztem, Máriabesnyő történetével tartozom még az itt lakóknak, a számomra különösen rokonszenves kapucinusoknak és – fura módon – a Gödöllőt egykor felvirágoztató Grassalkovichoknak.

- Adósság tehát leróva. További tervei?
- Először is, el kell mondanom, hogy a máriabesnyői művet nem tekintem befejezettnek. Továbbra is gyűjtök és kutatok, és örömmel fogadok ehhez minden segítséget. Emellett párommal, Vajdai Ágnessel óriási és különleges munkába fogtunk: a fertődi Esterházy-kastély és parkrendszere ikonográfiai programját próbáljuk rekonstruálni. A látszattal ellentétben ez nem öncélú tudományoskodás, hanem egy napjainkban is érezhetően lüktető struktúra megértését, sőt, hasznosítását segítheti elő. Mindezt persze fő munkám mellett, hétvégéken és „elcsent” napokon. Ahogy a besnyői kötet is született.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online