Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bezárhat a Madách-iskola menzája

2011-08-03 14:20:16

Amint arról hírportálunk korábban beszámolt, március elején kényszerintézkedést vezetett be a Pest Megyei Önkormányzat által fenntartott intézményekben közétkeztetést biztosító társaság, amely – akkor még csak – felfüggesztette a szolgáltatást. A cseppet sem kedvező döntést azzal indokolták, hogy a fenntartó több százmillió forintos nagyságrendű tartozást halmozott fel.

Annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban tárgyalások és egyeztetések folytak a felek között, a helyzet nem rendeződött. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a cég a minap bezárta az általa üzemeltetett menzákat és konyhákat, valamint kilátásba helyzete, hogy – amennyiben nem születik megállapodás – az eszközöket is leszereli.

Bár a gödöllői Madách Imre Szakközépiskolát, Szakiskolát és Kollégiumot elvileg nem érinti a fentiekben vázolt zűrös ügy, a Pest Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő tanoda diákjainak, tanárainak és kollégistáinak közétkeztetése szeptembertől mégis megszűnhet. A megyei önkormányzat ugyanis 7 millió forinttal tartozik az intézményben főzőkonyhát működtető Kalória Kft-nek.

Hatolkai Szaniszló, a gödöllői önkormányzat által alapított gazdasági társaság ügyvezető igazgatója megkeresésünkre úgy reagált, hogy ő már júniusban jelezte a problémákat, és arra kérte az iskola, illetve a város vezetését, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy normalizálódjon a helyzet. Mivel az adósság rendezése – az iskolának és a gödöllői vezetésnek fel nem róhatóan – a mai napig várat magára, könnyen elképzelhető, hogy a Kalória Kft. szeptembertől felfüggeszti a közétkeztetés biztosítását a Madách-szakközépiskolában. Ha ez bekövetkezik, naponta mintegy 100 adag ételt nem adnak majd ki, ami főként a kollégiumban lakók számára lesz hátrányos.

Tovább bonyolíthatja a történetet az a tény, hogy a Kalória ebből a konyhából mintegy 1.000 adag ételt szállít ki a városi közintézményekbe. Ezért sem volt véletlen, hogy néhány évvel ezelőtt 15 milliót költöttek a Madách-iskola konyhájának felújítására. Ha ez a mennyiség kiesne, alaposan megváltozna a cég stratégiai helyzete. Túl azon, hogy felborulna az üzleti tervbe foglalt gazdálkodás egyensúlya, ellátási gondok is felléphetnének a gödöllői közétkeztetésben.

Értesülésünk szerint a gödöllői szakközépiskola jelentős közműtartozást is felhalmozott az utóbbi időben. A gázt már hónapokkal ezelőtt kikapcsolták, de veszélyben van az áramellátás biztosítása is. A Kalória Kft. azonban mentesül az ebből eredő bonyodalmaktól, mivel külön mérőórát szereltetett fel az általa működtetett helyiségek energiafelhasználásának megállapítására.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online