Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Eladó a gödöllői posta-telek

2011-07-20 13:45:27

Két évvel azt követően, hogy a gödöllői önkormányzattól megvásárolta, a Posta eladásra kínálja a város határában, a bezárt Sony-gyár szomszédságában lévő dobogói területet. Az állami cég pályázat útján, a 2009-es vételárnál kis mértékben magasabb áron kívánja értékesíteni a kevéssel több mint négyhektáros telekingatlant, amit jelenleg jókora gaz ver fel.

Szinte napra pontosan két esztendeje, 2009. július 14-én a gödöllői képviselőtestület tagjai rendkívüli ülésen tárgyalták meg és hagyták jóvá azt az adásvételi szerződést, ami alapján a Magyar Posta Zrt. megvásárolta az önkormányzat tulajdonát képező 40 ezer négyzetméteres dobogói földterületet. A vételárat bruttó 225 millió forintban állapították meg a felek, ami 5.625 forint körüli négyzetméter-árnak felelt meg. Az összeg némiképp alulmúlta a telekingatlan piaci értékét, ám a beígért 600-700 fős munkahely-teremtés lehetősége, illetőleg a remélt iparűzési adó bevétel miatt a Gémesi György vezette lokálpatrióta klubos testületi többség méltányosnak ítélte a tranzakciót.

Két éve a Posta úgy gondolta, hogy a gödöllői ingatlanon logisztikai bázist létesít. Az élet azonban keresztülhúzta az előzetes számításokat, és tavaly decemberben véglegessé vált, hogy az állami tulajdonban lévő Magyar Posta Zrt. nem építteti meg az objektumot Gödöllő határában, az időközben bezárt Sony-gyár szomszédságában.

A városi költségvetés bevételi oldalát tekintve mindenképpen kedvezőtlen döntés előzménye volt, hogy a posta-projekt tárgyában kiírt közbeszerzési eljárás elsőre eredménytelenül zárult, a második forduló elrendelését pedig halogatták, majd törölték az illetékesek.

Kisvártatva kiderült, hogy a többmilliárdos beruházással kapcsolatos tervezés időpontjához képest – az emberek közötti elektronikus kommunikáció térhódítása okán – jelentős átrendeződés történt a levélpiacon, ami a beruházás újragondolására késztette a posta irányítóit. Mivel a szakértők szerint nem várható, hogy a levélküldemények számának stagnáló/csökkenő tendenciája kedvező fordulatot vesz a postai szolgáltatások 2013-tól esedékes liberalizációjáig, lefújták a gödöllői logisztika bázis létrehozását.

A napokban az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Posta pályázati úton eladásra kínálja a dobogói földterületet. Felmerül a kérdés: nem éri-e akár százmillió forintos nagyságrendű anyagi hátrány a gödöllői önkormányzatot, amely a munkahely-teremtés és az adóbevétel reményében a piaci ár alatt adott túl a telekingatlanon?

Érdeklődésünkre Hüse Marianna, a Magyar Posta Zrt. szóvivője a következőket válaszolta:
- Az ingatlan eladását az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az értékesítésre vonatkozó postai belső szabályzat előírásainak betartása mellett, minimálisan az ingatlan vagyonértékelés szerinti értékével egyező vételáron engedélyezte értékesíteni. Ez az érték kis mértékben meghaladja a Posta által 2009-ben kifizetett vételárat.
A gödöllői önkormányzatot azonban nem éri hátrány az ingatlan értékesítéséből adódóan, mert a Posta a terület vásárlásakor az önkormányzat által megszabott, munkahely-teremtésre vonatkozó előírás érvényesítésével értékesíti gödöllői ingatlanát.

Mennyit érhet a dobogói ingatlan?
Mivel a Magyar Posta Zrt. illetékese – kissé talányosan – csak annyit árult el, hogy a telekingatlana eladási ára „kis mértékben meghaladja” a 2009-es, 225 millió forintos vételárat, több, az ingatlanforgalmazásban jártas gödöllői vállalkozással is felvettük a kapcsolatot, hogy megtudjuk, mennyit érhet a 4 hektáros dobogói terület.A válaszok nagyon hasonlítottak egymásra. Minden, általunk megkérdezett szakember azzal kezdte, hogy egy ingatlan értékét számos tényező és körülmény befolyásolja, de bruttó 10 ezer forintos négyzetméterenkénti árnál senki sem mondott kevesebbet.

Ha ebből indulunk ki, a szóban forgó terület alaphangon akár 400 millió forintot is érhet. Másként fogalmazva a gödöllői önkormányzat 175 millió forinttal többért is találhatott volna vevőt egykori vagyonára…


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online