Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Fegyvert fogtak a diákok

2011-06-04 10:26:13

Folytatva az évről évre visszatérő hagyományt, idén június első péntekjén rendeztek nyílt napot a Gödöllői Rendőrkapitányság illetékességi területén található 27 településen működő általános iskolák tanulóinak.

Az esemény nem titkolt célja – a rendőrség munkájának bemutatásán kívül – a bűnmegelőzés, az áldozatvédelem és a drog-prevenció középpontba helyezése volt. A 10 órától 15 óráig lezajlott program során több száz gyermek találkozhatott testközelből a „munka közbeni” rendőrrel, ami a szervezők szándéka szerint hozzájárult a bizalmon alapuló ismeretségek kialakulásához. KRESZ-teszten mérhették le a diákok, mennyire ismerik a kerékpárosokra és a gyalogosokra vonatkozó közlekedési szabályokat. A bűnügyi-technikai bemutatón ujjnyomatot rögzítettek és a helyszíneken történő nyomkeresés, valamint -rögzítés rejtelmeibe is betekinthettek a kíváncsiskodók. A nyílt nap egyik, főként a fiúk körében legnépszerűbb programjának a fegyverek és kényszerítő eszközök bemutatója bizonyult, de nagy kedvencek voltak az állatok is, akik elsősorban az egészen fiatal korosztályhoz tartozókat ejtették ámulatba.

A helyi rendőrség lovas és kutyás szolgálati ágainak kötelékébe tartozó zsaruk életszerű akcióit követően, az iskolások közelebbről is szemügyre vehették a patás járőröket: a bátrabbak nyeregbe pattantak, a kevésbé vállalkozó kedvűek pedig simogatással fejezték ki rokonszenvüket.

A gödöllői kapitányság épületének környékén sétálók egy ideig értetlenkedve fogadták az időnként felcsendülő szirénazajt, ami ezúttal nem az éles riasztás miatt volt hallható, hanem azért, mert a járőrautóba beülő, illetve a motorokra felpattanó nebulók minden lehetséges technikai eszközt kipróbálhattak.

A szervezők reménye szerint a közbiztonsági nap idén is elérte célját, hiszen az iskolások kellően átfogó ízelítőt kaptak a rendőrség feladataiból, munkájából. Sőt, az előállító-helyiségek és a fogda zord falai láttán abból is, hogy mi vár azokra, akik a jogkövető magatartás helyett a bűncselekmények világába tévednek.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online