Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Elbontották a fúrótornyot

2011-06-02 13:44:53

Amint arról korábban hírportálunk is beszámolt, elakadt a geotermikus kutak fúrási folyamata Gödöllő nyugati határában, a 3-as főút és az M31-es gyorsforgalmi út találkozásánál. A 100 Celsius fokos hőmérséklet feletti víz után 2 kilométert meghaladó mélységben kutakodó PannErgy Nyrt. illetékesei április 26-án közleményt adtak ki, amiben – többek között – tudatták: a fúrás további folytatásához járulékos szeizmikus mérésekre van szükség, hogy mind a legoptimálisabb repedésrendszert, mind a kútpár másik tagjának megfelelő helyét meghatározzák.

Magyarázatként azzal hozakodtak elő, hogy a gödöllői térség geológiai jellemzői komplexebbek, mint azt az előzetes kutatások alapján feltételezni lehetett, ezért van szükség kiegészítő vizsgálatokra. A mérések és azok kiértékelése számításaik szerint legalább két hónapot vesz igénybe. Azt is hozzáfűzték, hogy amint megvannak a pontosított geológiai információk, a fúrás azonnal tovább folytatódik, ezért a fúróberendezés erre az időszakra a gödöllői helyszínen marad.

Mint a mellékelt kép igazolja, a torony jelenleg nem ágaskodik a fúrási területen, és a bázis kihaltnak látszik. Mi több, helyszínen járt olvasóriporterünk azt is észrevette, hogy eltávolították a Gödöllőt, mint az ország legnagyobb zöld városát hirdető feliratot.

Nagy Ildikó, a PannErgy Nyrt. kommunikációs munkatársa korábbi érdeklődésünkkor úgy fogalmazott: az ügyben kizárólag a részvényesek érdekeit szem előtt tartó, velük egyezetett információkkal szolgálhatnak a sajtó számára. Ha lesz ilyen, azt nyilvánosságra hozzák.

A két hónapra tervezett fúrási pauza elvileg június végén jár le. Várjuk a fejleményeket…


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online