Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kiszervezett közterületi reklámok

2011-05-25 07:53:28

Július 1-jétől tizenegy és fél éven át, azaz, 2022. december 31-ig – tehát, legalább két választási cikluson keresztül – a váci székhelyű SERVITUM Reklám Kft. használatába kerülnek a gödöllői közterületi reklám- és hirdetőfelületek. A már meglévők és az ezt követően létesítendők is.

A gödöllői képviselőtestület tagjai erről május 19-i tanácskozásukon döntöttek. A váci vállalkozás a város közterületein lévő és a jövőben kihelyezésre kerülő kandeláber oszlopokon elhelyezett reklámtáblákat, európai szabvány méretű óriástáblákat, illetve hirdetőhengereket, valamint egyéb, közterületi reklámhordozókat és hirdető-berendezéseket vesz használatba.

Ennek ellentételezéseként a cég közterület-használati díjat fizet a helyi önkormányzatnak, aminek induló mértéke nettó 1.430 forint/négyzetméter havonta. Mindez az első négy évben nem vonatkozik azokra a hirdetőhengerekre (a terv szerint 70 darab), amit a hét éve alapított SERVITUM Kft. a későbbiekben, három lépcsőben, a lakossági igények és a kihasználtság függvényében saját költségén telepít majd Gödöllő különböző, döntően frekventált pontjaira.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online