Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Grassalkovich-filagória avatás

2011-05-07 08:54:36

Tavaly március végén írták alá azt a támogatási szerződést, ami négy, gödöllői, épített- és természeti örökség megújulását eredményezte. A Norvég Alap által 89 százalékban dotált projektekre összesen kevéssel több mint 1,7 millió eurót (mintegy 443 millió forint) fordíthatott a városvezetés, amely 56 millió forintos önrészt vállalt magára a beruházások megvalósulása érdekében.

A fejlesztésre szánt elemek közül a legtöbbet a királyi váró felújítása visz el (348 millió forint). Az Alsópark bizonyos területeinek rekonstrukciójára 62,2 millió forint, az Erzsébet-park részleges megújítására (Kálvária, Erzsébet-szobor, szikla) 62,3 millió forint, míg a máriabesnyői filagória rendbetételére 25,5 millió forint volt a tervezett anyagi áldozat.

Május 8-án, vasárnap 11.30 órakor kezdődik a megújult Grassalkovich-filagória avatási ünnepsége a Máriabesnyői Bazilika altemplomának bejáratától jobbra eső téren. Az egykoron kétfajta néven (Grassalkovich-kilátó és Grassalkovich-pihenő) is emlegetett építmény múltjáról kevés forrás maradt fent, de az szinte biztosra vehető, hogy a 18. század közepén állították fel Gödöllőn. Méghozzá, az Antalhegyen, ami időközben fokozatosan beépült.

Amikor az 1930-as években a hegyre már kezdett „felkúszni” a település, a besnyői szerzetesek engedélyt kértek az akkori Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól, hogy átvihessék a kolostor északi kertjébe. Ez meg is történt, ezáltal azóta ott volt látható. Az 1940-es években még megvolt a teteje is.

Jó helyen van-e?
Nem mindenki lelkendezik azért, hogy a felújított filagóriát a bazilikától jobbra eső térre helyezték át. Munkatársunk a helyszíni vizit során több szemlélődővel is találkozott, akik közül néhányan értetlenkedtek. Volt, aki arra keresett választ, hogy miért nem maradt a mintegy két és fél évszázados építmény a templom háta mögötti zöldövezetben, ahol már utat is építettek hozzá. Mások azt próbálták meg kideríteni, hogy miért kellett az új helyen lévő akácfákat annyira felkopasztani. A legérdekesebb felvetés azonban az volt, amikor egy úr azt feszegette, hogy a filagória áthelyezése miatt feltúrt környezet miként fog megbirkózni a csapadékvíz elvezetésével, ha kiadósabb eső zúdul a területre.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online