Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Regulázott városi jelkép-használat

2011-05-03 13:15:17

Egyelőre nem tudni, hogy a gyakorlatban hogyan vizsgázik az a gödöllői önkormányzat által többségi szavazással (11 igen, 2 nem és 1 tartózkodás) április végén megalkotott rendelet, amely a város címerének, zászlójának, illetve nevének használatát szabályozza, és a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Gödöllő címerének és zászlójának használatáról eddig is létezett helyi rendelet, ám a településnév használatának rendjét nem határolta be jogszabály. Pedig az elmúlt években megnövekedett azon beadványok száma, amikben a kérelmezők tevékenységük folytatásához, termékeik vagy szolgáltatásaik elnevezéséhez igényelték az önkormányzattól a Gödöllő elnevezés használatához történő hozzájárulást.

Az újonnan megalkotott rendeletben a címer és a zászló használatára vonatkozó előírások lényegesen egyértelműbbek, mint a településnév felhasználását szabályozó paragrafusok. Az még csak-csak tiszta, hogy kiknek kell, illetve kiknek nem kell (állami szerveztek, intézmények, valamint Gödöllő Város Önkormányzata, annak szervei, intézményei és tulajdonában lévő gazdasági társaságai) engedélyt kérniük. Az azonban már erősen véleményes lehet, hogy hol húzódik majd az a határ, ami alapján eldönthető, hogy valaki eredetre, területi, vagy földrajzi elhelyezkedésre utaló jelzős szerkezetben használja Gödöllő nevét. Ez utóbbi esetekben ugyanis a nem áll fenn a településnév-használat.

Aki a rendelet hatályba lépése előtt vette fel a város nevét, annak nem kell utólagosan engedélyeztetnie annak használatát. De, aggályokat vethet fel a helyi jogszabály azon rendelkezése, miszerint: a gödöllői önkormányzat képviselőtestülete megtilthatja a korábban felvett településnév-használatot, amennyiben a használat módja, célja és körülményei sértik vagy veszélyeztetik az önkormányzat, vagy a város lakosságának jogait, jogos érdekeit, illetőleg az alkotmányba, vagy más jogszabályba ütköznek. A gödöllői testület akkor is megtilthatja a korábban felvett településnév használatát, ha annak módja, célja és körülményei ugyan nem jogellenesek, de a képviselőtestület megítélése szerint annak használata a város érdekével ellentétes.

A gödöllői jelképek és a településnév rendeletben foglaltaktól eltérő használata szabálysértésnek minősül, amiért akár 50 ezer forintos pénzbírság is kiszabható.

A rendelet elfogadását nem minden városatya támogatta. Egyikük Futás Levente (Fidesz-KDNP) volt, aki úgy fogalmazott, hogy túlzott és bürokratikus a szabályozás.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online