Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bevégzi a Városfejlesztő Kft.

2011-04-28 08:43:15

Pestiesen szólva, már hónapok óta benne volt a pakliban, hogy előbb-utóbb befejezi ténykedését a szűk két évvel ezelőtt alapított Gödöllői Városfejlesztő Kft. Idén – a Gödöllői Hulladékgazdálkodási Kft-t követően – ez a második cég, amit megszűntet az önkormányzat, mint tulajdonos.

A Gödöllői Városfejlesztő Kft. létrehozását 2009 nyarán az tette indokolttá, hogy menedzselje a döntően uniós forrásokból táplálkozó, kiemelt helybéli beruházásokat (főtér, piac galéria, Művészetek Háza). Mivel a projektek lezárultak, gyakorlatilag kiüresedett a társaság tevékenysége, és sem feladat, sem pénz nem maradt a kft. fenntartására.

Az előzetes kalkuláció szerint közel 31 millió forintra lett volna szükség ahhoz, hogy a társaság 2011-ben is működjön. A településünket irányító grémium tagjai a „semmire” nem kívántak anyagi forrást biztosítani, ezáltal áprilisi ülésükön elfogadták a társaság végelszámolási programját.

A Gödöllői Városfejlesztő Kft. működését január 20-ig, a cég által koordinált beruházások fizikai zárásig a projektekre juttatott pénzből finanszírozták. Ennyivel azonban nem ússza meg a közkassza a társasággal kapcsolatos kiadásokat, hiszen a kft. tevékenysége csak május 22-ével szűnik meg. Ennek következtében a helyi képviselőtestület tagjainak bruttó 8,7 millió forintot kell(ett) biztosítaniuk a Városfejlesztő Kft. áprilisi és májusi költségeire. Az összegből közel 4,7 millió forintot a járulékokkal növelt személyi jellegű ráfordítások emésztenek fel.

A döntés része volt az ügyvezető igazgató, Pataki Sándor határozatlan időre kötött munkaviszonyának rendes felmondással történő megszűntetése is. Ennek határnapja május 21-e. Pataki volt a gödöllői önkormányzat által alapított gazdasági társaságok direktorai közül a „legdrágább”. Bruttó 600 ezer forintos munkabérre tarthatott igényt havonta, prémiumot és jutalmat azonban ténykedése során nem kapott.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online