Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gémesi György újra a MOB alelnöke

2011-03-19 12:12:15

Egy nappal azt követően, hogy Gémesi Györgyöt a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) tagsága megerősítette elnöki funkciójában, városunk polgármesterét a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnökévé választották.

A MOB március 19-i, tisztújítással is egybekötött közgyűlésén egyedül Gémesi György pályázott a Borkai Zsolt elnökké avanzsálása miatt megüresedett alelnöki posztra, ezáltal gyakorlatilag formalitássá vált a voksolás a budapesti Best Western Hotel Hungária nagytermében lezajlott eseményen. Összesen 117-en adtak le szavazatot, amik közül 113 volt az igen, 3 a nem voks, és egy érvénytelen szavazat is érkezett.

A feladat ellátása nem újdonság a gödöllői településvezető számára, hiszen 2000 és 2008 között már használhatta ezt a titulust. Kandidálását Gémesi elsősorban azzal indokolta, úgy látja, hogy a tavaly hivatalba lépett kormány szélesebb hatáskört és komolyabb szerepvállalást szán a MOB-nak, ezért visszatérésével erősíteni kívánja a magyar sportélet egységességét.

A MOB alelnöki titulust birtoklók körét mostantól – Gémesin kívül – Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke, Gyulay Zsolt olimpiai bajnok, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint dr. Szabó Tamás, az Nemzeti Sport Intézet igazgatója alkotják.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online