Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Új szelek fújnak a Hungaroringen

2011-02-18 16:34:51

- Új szelek fújnak a Hungaroringen! – jelentette ki Gyulai Zsolt, a szomszédos mogyoródi versenypályát működtető gazdasági társaság elnök-vezérigazgatója a Gödöllő Környéki Turisztikai Egyesület (GKRTE) délelőtti szakmai összejövetelén. A közel 70 százalékos állami tulajdonban lévő Hungaroring Sport Zrt. tavaly augusztus végén kinevezett első számú vezetője, az 1988-as szöuli olimpia kétszeres kajak-bajnoka azt is elmondta, hogy az új menedzsmentnek már tágabb a mozgástere a pálya hasznosítását illetően, ezáltal ebben az évben több olyan rendezvényt is szerveznek majd az aszfaltcsíkon, amivel felszámolhatóvá válik a pálya eddigi viszonylagos elszigeteltsége.

Gyulai Zsolt szavaiból kiderült, és ezt helyettese, Gazsi Júlia is megerősítette, hogy a társaság illetékesei nagyobb figyelmet kívánnak fordítani az objektum környezetében lévő településeken (Mogyoród, Kerepes) élők – főként zajártalommal kapcsolatos – problémáinak enyhítésére, valamint a versenyekre kilátogatók komfortérzetének javítására. A célok megvalósításában kiemelt szerep juthat a Gödöllő Környéki Turisztikai Egyesület tagjainak is, akik nevében a szervezet vezetői vállalták, hogy ötleteikkel, javaslataikkal szeretnének hozzájárulni a kerítésen belüli és kívüli megosztottság mérsékléséhez.

A törekvések beteljesülésének fő záloga a társadalmi kapcsolatok ember-közelibb tájékoztatáson alapuló erősítése, illetőleg a családi-, klubjellegű-, vagy baleset-megelőzési programok, nyílt napok és az ingyenesen felkereshető versenyek (Alpok-Adria bajnokság április 22-24., oldalkocsis motor vb-futam június 18-19., World Series by Renault július 1-3.) megszervezése lehet, amik során tömegek tapasztalhatják meg, hogy van élet a Forma1-en kívül is a Hungaroringen. A jelenlegi gondokat Babicz László, Mogyoród polgármestere úgy jellemezte: a versenypálya hátrányai világosak a polgárok számára, az előnyök azonban egyelőre nem.

Helytáll az állam
Évről évre visszatérő kötélhúzás, hogy az állam mennyit áldoz a Hungaroringre, aminek legjelentősebb eseménye a – 2011-ben július 29-e és 31-e között lezajló – Forma1-es ENI Magyar Nagydíj. A legnagyobb rendszeres magyarországi sportesemény megrendezése többmilliárdos nagyságrendű jogdíjjal jár, és egyre égetőbb gondot okoz az is, hogy az 1986 óta működő versenypálya folyamatos felújításra, modernizációra szorul. Apróság ugyan, de saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy október és április között nincs internet hozzáférés a Hungaroringen…

Gyulai Zsolt bevezetőjében elismerte, hogy – miként sok más terület az országban – az általa vezetett társaság sem dúskál az anyagi javakban. Jó hír viszont, hogy az állami vezetés felismerte, a Forma1 nem csak sportesemény, annak hozadéka nemzetgazdasági szinten ugyanis döntően a turizmus bevételeinél csapódik le. Eszerint alakul a Hungaroring finanszírozása is, ami a szaktárca illetékesének ígérete szerint erre az évre megoldott.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online