Vissza normál nézetbe Nyomtatás

EU-elnökségi váza a lovardában

2010-12-23 16:54:32

2010. december 23. A herendi manufaktúra egyedülálló porcelánvázáját az egyik legismertebb minta, az egykori brit uralkodóról elnevezett Viktória-motívum díszíti. A porceláncsoda további érdekessége, hogy a dekoráció halványzöld színű virágai és lepkéi között az Európai Unió 27 tagállamának himnuszaiból vett, aranybetűkkel írt részletek olvashatók. A váza magassága egy méter, súlya pedig kis híján 25 kilogramm, így elkészítése a szakterületen jártas hozzáértők szerint technikai bravúrnak számít.

Január első vasárnapján, 2-án még megtekinthetők a Herendi Porcelánmanufaktúra csodálatos darabjai a Gödöllői Királyi Kastély nemrégiben felújított és a nyár folyamán átadott Rudolf-szárnyának emeleti termeiben. Ezt követően elbontják az Arisztokrácia porcelánja elnevezésű időszaki tárlatot, ám városunk ékessége mégsem marad herendi porcelánkülönlegességek nélkül. Részben azért nem, mert az állandó kiállításon továbbra is láthatók Gödöllő-mintás relikviák, részben pedig azért nem, mert a magyar EU-elnökség kiemelt rendezvényhelyszínére, a Grassalkovich-kastély megújult lovardájába érkezik az a váza, amit a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, dr. Simon Attila mutatott be a minap a Külügyminisztériumban.

A herendiek egyedülálló porcelánvázáját az egyik legismertebb minta, az egykori brit uralkodóról elnevezett Viktória-motívum díszíti. A porceláncsoda további érdekessége, hogy a dekoráció halványzöld színű virágai és lepkéi között az Európai Unió 27 tagállamának himnuszából vett, aranybetűkkel írt részletek olvashatók. A váza magassága egy méter, súlya pedig kis híján 25 kilogramm, így elkészítése a szakterületen jártas hozzáértők szerint technikai bravúrnak számít.

Az ékességet, az első magyar uniós elnökség végeztével, annak emlékére Brüsszelbe szállítják.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online